Félszáz ellenőrzést tartott augusztus 16–18. között a megyei állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság, munkatársai húsfeldolgozó egységeket, vendéglőket, panziókat kerestek fel, de nyári és időszakos táborok helyszínein, állattartóknál, piacokon, tojásforgalmazó egységeknél, pizzázóknál, boltokban és nagyáruházakban is vizsgálódtak.
Dr. Sikó-Barabási Sándor főállatorvos szerint számos rendellenességet tapasztaltak, a mulasztások sorát a tisztaság hiánya vezeti, de nem megfelelő körülmények közt, padlón tárolt élelmiszereket is találtak az ellenőrök. Esetenként a termékek minőségére vonatkozó iratokat sem tudták felmutatni, az alapanyagok és élelmiszerek követhetőségét biztosító címkézés is hiányosnak bizonyult, továbbá probléma a hűtők nem megfelelő karbantartása, de a tojás tárolására vonatkozó szabályokat sem tartották be a vizsgált helyszíneken. A mulasztások okán öt esetben bírságoltak a hatóság emberei, összesen tízezer lejre, emellett 122 kg húst, illetve húskészítményt, valamint 30 kg sajtfélét is elkoboztak. Mint azt közleményükben jelzik, a megyei állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság ellenőrzései folytatódnak. (dvk)