Az ünnepi istentiszteleten Makkai Péter lelkipásztor Jeremiás könyvéből olvasott fel, az ige alapján pedig arról az isteni ígéretről beszélt, amelyet a babiloni fogság öt évtizede után először hallhatott Izráel népe: „mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem”. Ötven év telt el, mióta kiszakadtak Isten közösségéből, ötven év telt el a konfirmáció óta, és miként a babiloni rabságot, bűneiket is megszokták ezalatt az emberek. A lelkipásztor kifejtette: bizony, nem könnyű kegyesnek, istenfélőnek maradni ebben a világban, talán egy kicsit le is nézik az embert, ha eltér az általános tendenciától, de mielőtt egészen elmerülnénk a bűnben, újra lehetőséget kapunk az Istennel való találkozásra. „Köszönjük, hogy annyi évtized után újra elhangzik bűnbocsátó szándékod, hogy a veled való szövetséget és az embertársainkkal való kapcsolatainkat is újra megújítanád” – fohászkodott imájában az igehirdető. Az istentisztelet végén a lelkipásztor előbb az ötven évvel ezelőtt, 1965–66–67-ben konfirmáltak névsorát olvasta fel, majd a huszonöt és tíz évvel ezelőtt konfirmáltak neveit is.
Az Ördög Lajos kezdeményezésére felállított kopjafát előzetesen Dávid György és neje nyughelye mellé helyezték el, ezt körülállva hallgatta végig a gyülekezet Dávid György emlékező szavait és a Régeni Áron Dalárda ünnepi műsorát.
A néhai lelkipásztor fia, aki maga is ötven éve konfirmált, nyilvános köszönettel indította mondandóját, majd augusztus 20-ra, a magyar nemzet születésnapjára emlékeztetett, amely – mint mondta – még ünnepélyesebbé teszi számára ezt az alkalmat. Dávid György szerint csak az hal meg, akit elfelejtenek, ez a kopjafa azonban éppen arra szolgál, hogy életben tartsa édesapja emlékét. Az egykori lelkipásztorról megtudhattuk, hogy 1914-ben lelkészcsaládban született Középajtán, az általános és középiskolát Tordán végezte, majd Kolozsvárra felvételizett orvosi karra, azonban az egyre erősödő nacionálpolitikai zaklatások nyomán végül közeli barátaival együtt átiratkozott a teológiára. Friss lelkészként előbb Zilahon, majd Málnáson szolgált, onnan pedig egy váratlan esemény folytán került Árkosra lelkésznek 1942-ben. Sajnos nem tartott sokáig az itt elkezdett munka, mert a világháború Kolozsvárra szólította tábori lelkésznek, utána pedig szibériai hadifogság következett. „Csak a jó Istennek köszönheti, hogy innen hazatérhetett, az árkosi gyülekezet pedig tárt karokkal fogadta” – emlékezett a szónok, majd arról is hosszan mesélt, hogy  édesapjának a kommunizmus alatt újabb nehézségei adódtak lelkészi hivatása miatt, azonban 1983-ban bekövetkezett haláláig mindvégig becsülettel szolgálta gyülekezetét.
Az ünnepség a kopjafa megkoszorúzása után lelkészi áldással, majd szeretetvendégséggel ért véget.