A „sokoldalúan fejlett szocialista társadalomban” évről évre túlteljesített az ipar, a mezőgazdaság, szárnyalt a tudomány – élén a „világhírű”, valójában olvasni is alig tudó diktátorfeleséggel (azóta van nagy keletjük az ebül szerzett doktori diplomáknak errefelé) –, a művészek (mármint az így nevezett udvari talpnyalók) fennen dicsőítették az „aranykort” (nem vicc, fiatalok, teljes komolysággal, sőt, hivatalos pátosszal kellett ezt hangoztatni), a jónép pedig boldogan élt és tapsolt „legszeretettebb fiának”, „a Kárpátok Géniuszának”, és hazafias nótákat énekelve vonult fel, valahányszor „a párt és az ország érdeke” ezt kívánta. Augusztus 23-án kötelező módon...
Így festett az a színes máz, amely sem annyira ragyogó, sem annyira szilárd nem volt, hogy ki ne látszott volna alóla a zord valóság: a háborús adagokban, jegyre osztott élelmiszer, amiért fél napokat, egymást váltva álltak sorba a családtagok, a mindössze 12–14 fokra fűtött lakások és munkahelyek, az esténként rendszeresen, hosszasan kihagyó áramszolgáltatás, az elemi iparcikkek és gyógyszerek hiánya, a kétórás tévéműsor (ahol a nagyszerű megvalósításokról és a fényes jövőről beszéltek), a szennyező és energiafaló gyárak, a végletekig kizsigerelt termőterületek, a minden második vasárnapra korlátozott gépkocsihasználat, a jó esetben kétévenként elérhető útlevél, na és a nem létező szabadságjogok országa voltunk.
Úgyhogy minden okunk megvan az ijedtségre, amikor a jelenleg legnagyobb hatalommal rendelkező román politikus, Liviu Dragnea – aki nem mellékesen a kommunista utódpárt elnöke – arról beszél, hogy a kormány nagyon jól halad, és nemhogy elérte, hanem helyenként már túl is lépte kitűzött céljait, a mezőgazdaságban pedig rekordtermések vannak. Nagy baj van, ha megint túlteljesítünk! Ez ugyanis a hazai baloldali hagyományok értelmében azt jelenti, hogy húzhatjuk meg a nadrágszíjat. Az üzletek ugyan tele vannak, de azért milliók élnek létminimumon ma is, minden megyében több ezer gyermek fekszik le éhesen, kisnyugdíjasok spórolják meg a fűtésen a gyógyszerüket, utazgatásra még mindig túlságosan keveseknek futja, az útlevél kiváltása pedig ismét kálváriával jár. Az egyszerű polgár szemszögéből, alulról nézve most is egészen másképp fest a dolog, mint ahogy a központi propaganda beállítja: kanyarójárvány van, mint a harmadik világban, nincsenek tankönyvek az iskolakezdéshez, a vonatok lassúbbak, mint 30 évvel ezelőtt, az utak nem épülnek – de grandomán beruházásokra van pénz – , a magánszférát lassan megfojtja az állam, élelmünk nagy részét importáljuk, iparunk külföldi tőke nélkül nem versenyképes, és az öndicsérettől egyáltalán nem ódzkodó vezetőink ráadásul szemrebbenés nélkül hazudoznak nekünk. Újabb aranykort, nyilván...