SzörcseFaluünnep hálaadással

2017. augusztus 24., csütörtök, Közélet

Harmadik alkalommal szervezett a Szörcsei Református Egyházközség presbitériuma őszi hálaadási napot. A Mindenért hálát adjatok mottóval zajló rendezvényen adományokat is fogadtak, amelyet a hatszáz lelket számláló falu református templomának javítására fordítanak – tudtuk meg a település lelkipásztorától, Bíró Erikától.


Az események sora istentisztelettel kezdődött, a szabadtéri áhítat fő gondolata a hálaadás köré fonódott. Ez nemcsak a bőséges termésért szólt, azért, ami az asztalra kerül,  hanem mindenért, ami körülvesz bennünket, a mindennapokért, az isteni gondviselésért, a lelki ajándékokért is.
 A napot számos vetélkedő tarkította, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Király Klaudia és Bíró Judit a kicsik szórakozását biztosította, a programban kötélhúzás, zsákban ugrás, íjászverseny is szerepelt. A felnőttek óriáskerék-emelésben, sörivásban és traktorhúzásban vetélkedhettek – utóbbi versenyszámban Kovács Dezső bizonyult a legjobbnak. Fellépett a csernátoni Pántlika néptánccsoport, a helybéli, illetve székelytamásfalvi Szász Lehel és Szakács Loránd. Koncertben sem volt hiány, színpadra lépett a Fortuna és Insect együttes, az estét utcabál zárta a kovásznai Pince Band zenéjével körítve.
Bíró Erika érdeklődésünkre elmondta: eredetileg úgy tervezték, hogy hálaadáskor ünneplik a református templom felújításának befejezését is. Az elképzelést a munkálatot végző kézdivásárhelyi cég húzta át, amely sem minőségben, sem időben nem teljesítette vállalását.
Új kivitelezőt kerestek, így október utolsó vasárnapján kerül majd sor a felújított templom átvételére, amikor a reformáció 500. évfordulóját is ünneplik. Ez alkalommal 50 fát ültetnek el, a csemetéket fiatalok fogadhatják majd örökbe, és 25 éves korig viselhetik gondjukat – vázolta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 831
szavazógép
2017-08-24: Közélet - Iochom István:

Gombásztábor Bálványosfürdőn

Mintegy százan vettek részt Bálványosfürdőn az Istvana Vendégfogadóban a László Kálmán Gombászegyesület XVII. nemzetközi gombásztáborban és a konferencián. A tábor öt napjának programjában szakelőadások, filmek, kiállítások, versenyek és gombás szabadtéri játékok szerepeltek. A résztvevők négy nemzedékből verbuválódtak, az egész magyar nyelvterületről, de Ausztriából, Németországból, Svájcból és Hollandiából is érkeztek. Szombattól keddig naponta gombásztúrák szerepeltek a programban, vasárnap és hétfőn gombafelismerési, illetve gombaszépségversenyt szerveztek.
2017-08-24: Közélet - :

Támogatók Kézdivásárhelyről

A kézdivásárhelyi Zarah Moden készruhagyár egy csoportja is benevezett  a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) jövő heti, sepsiszentgyörgyi rendezvényére.