Tizenkét éve immár, hogy a dátum két jeles eseményt is jelöl, ünnepnap a vidéknek, a falunak. Kisbaconba érkezve, a településen áthaladva úgy tűnik, sem az egy tucat új esztendő, sem az azt megelőző tizenöt nem volt elegendő, hogy a nagy mesegyűjtő, több gyerek- és ifjúsági lapot szerkesztő, a műfajt új alapokra helyező, nemesi származású polihisztor előtt kegyeletüket leróni kívánók vagy netán a házánál tiszteletüket tevők ne átkozódva érkezzenek a helyszínre, majd keserű szájízzel távozzanak.
Addig rendben lenne, hogy Kisbaconba egyfajta időutazásra érkezik az ember, elvégre a Trianon utáni, a múlt századforduló után néhány évvel a még nehezebb helyzetbe került Székelyföld kicsiny faluját láthatja viszont képekben, történetekben, épületek formájában. Az viszont már kevésbé lenyelhető, hogy a csekély százévnyi ugrást már a település határában megtapasztalja, amikor a Nagybacon határától Kisbacon felé vezető szűk, de kimondottan jó minőségű aszfaltútról a településtáblát elhagyva, az 1920-as éveket idéző gödör-, majd később por- és kátyútengerbe érkezik, amely „végighullámzik” a főúton, utcákon egészen a magyarhermányi faluvégig. Innen újból egészséges aszfaltszőnyegen utazhat tovább az erre kalandozó, ha netán a bodvaji hámorra kíváncsi, ahol Háromszék egyik szintén jeles személyiségének, Gábor Áronnak köszönhető ágyúkat öntöttek egykoron a székely szabadságharcosok.
Az Elek apót övező már-már legendás tiszteleten és Gábor Áron nimbuszán túltekintve kérdezném tisztelettel a nagybaconi és egyben a megyei önkormányzatot: hogyan sikerült ezt a bravúrt megvalósítani, hogy két ilyen, már csak az idegenforgalom szempontjából is kiemelten fontos helyszín esetében erre az apróságra valahogy nem tudtak odafigyelni? Nehezen tudom elképzelni, hogy a 45-ös számot viselő, községinek besorolt út aszfaltozásánál nem merült fel, hogy Kisbaconban legalább a főutcát járhatóvá kellene tenni (Magyarhermányban ez valahogy összejött, ráadásul a „felszegig”). A huszonegyedik században ez talán nem oly nagy elvárás. Természetesen meglehet a magyarázat, hogy következik, tervben van, esetleg csatornázással, ivóvízhálózat kialakításával van összefüggésben, vagy hasonlókkal, egy útegyengetés és némi kátyúzás viszont addig is elférne.
Fentebb a megyei önkormányzathoz is intéztem kérdésemet. Nem véletlenül, januártól mást sem hallunk: a turizmus éve 2017. Az egyébként gazdag program mellett talán nem ártott volna foglalkozni azzal is, hogy egyes vidékeken ne túlélőtúrákra kárhoztassuk az idelátogatók járműveit, még akkor sem, ha maga az útszakasz nem tartozik a megyei önkormányzat fennhatósága alá. Javasolni, esetleg segíteni azért még lehetne, ha netán a helyi önkormányzatnak éppen nem jut erre a célra.
Zárásként talán annyit – amint azt a velünk a településre látogató, messziről jött ismerős is megjegyezte –, múltidézésnek talán kicsit sok a poros, elhanyagolt út, a halála pillanatában is alkotó Elek apó emlékét, személyét illetően pedig egyenesen szégyen. Elmélkedésindítóként pedig álljon itt Benedek Elek utolsó leírt mondattöredéke: „fő, hogy dolgozzanak”.