DemokráciatáborDiákkorban elkezdeni a párbeszédet

2017. augusztus 31., csütörtök, Közélet

Már diákkorban érdemes elkezdeni a román–magyar párbeszédet, lebontani a magyarokkal szembeni előítéleteket – hívta fel a figyelmet Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke a hatodik alkalommal megszervezett demokráciatábor megnyitóján kedden Sepsibesenyőn.

  • A tábor résztvevői. Fotó: Vargyasi Levente
    A tábor résztvevői. Fotó: Vargyasi Levente

Az ifjúsági táborban jövő hétfőig a Pro Democratia Egyesület tartja éves táborát, amelyen közel száz, diáktanácsokban tevékenykedő középiskolás vesz részt.
A Kovászna megyébe látogató turisták közel kilencven százaléka román nemzetiségű, annak ellenére, hogy sokakban még mindig él az a tévhit, hogy a Székelyföldön nem szolgálják ki kenyérrel azt, aki románul kéri – mondotta az alelnök. Hozzátette, a bukaresti média előszeretettel építi tovább ezeket az előítéleteket. Éppen ezért az elmúlt két évben meghívásukra több mint kétszáz bukaresti újságíró, blogger érkezett a megyébe, hogy megismerjék, milyen turisztikai lehetőségeket nyújt ez a vidék.
Grüman Róbert kitért a romániai magyarság helyzetére is. Emlékeztetett, a román politikai vezetők szerint Románia kisebbségpolitikája példaértékű, azonban nem kérdezik meg a magyar közösséget, hogy valóban így van-e. A nagy egyesülés centenáriumának közeledtével még inkább szükség van a párbeszédre, hogy megtalálják azokat a közös pontokat, amelyek összehozhatják a román, a magyar és a más nemzeti kisebbségi közösségeket. Javasolta, A Pro Democratia Egyesülettel közösen szervezzenek olyan rendezvényeket, amelyeken megvitathatják a kisebbségi kérdést.
A tábormegnyitón Cătălin Lazăr, a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság tanácsosa köszöntötte a résztvevőket, felszólalt Nicolae Ra­docea alprefektus, Kristó Kinga, a Kovászna Megyei Ifjúsági Alapítvány elnöke, Ioana Covei, az ENSZ romániai ifjúsági küldötte, Ioana Băltăreţu az Országos Diáktanács részéről, Mihai Dragoş, az Országos Ifjúsági Tanács elnöke, Iuliana Iliescu, a Pro Democraţia Egyesület projektmenedzsere. (sz.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 723
szavazógép
2017-08-31: Közélet - Bokor Gábor:

Halottgyalázó medve

„Megszokottá” (de el nem fogadhatóvá) vált Székelyföldön a medvék támadása. Eddig emberekre, háziállatokra támadtak, mezei növénykultúrákat dézsmáltak meg az elszaporodott vadak, hétfő este azonban a felső-háromszékiek elborzasztó esettel szembesültek: két héttel ezelőtt elhantolt idős asszony holttestét akarta kiásni egy medve.
2017-08-31: Közélet - :

Még csatlakozhatunk a kerékpározókhoz

Bár az eredetileg kitűzött határidő hét elején lejárt, a továbbiakban is jelentkezhetnek biciklisek a Háromszéki Közösségi Alapítvány szeptember elsejei akciójára.