Eltűntek a délszláv háborúban

2017. augusztus 31., csütörtök, Világfigyelő

Az 1990-es évek délszláv háborúinak idején mintegy 40 ezer ember tűnt el az egykori Jugoszlávia területén, egynegyedük, 10 416 ember azóta sem került elő – közölte tegnap, az eltűntek világnapján Veljko Odalović, az eltűntekért felelős szerbiai bizottság elnöke.

Odalović szerint az eltűntek felkutatása a térség békéjét és az itt élő népek megbékélését szolgálja, ám nagyon nehéz új információkat szerezni azokról, akik több mint két évtizede tűntek el. Nincsenek újonnan felfedezett sírhelyek vagy tömegsírok, így még csak keresni sem lehet.  Olyan eset is előfordult, hogy az adott ország nem engedélyezte a feltárást. Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Montenegró államfője 2014-ben kötött megállapodást arról, hogy országuk mindent megtesz annak érdekében, hogy felkutassa azokat, akik az 1991–95-ös délszláv háború idején a volt Jugoszlávia területén tűntek el, ám azóta is számos sírhely feltáratlan maradt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 715
szavazógép
2017-08-31: Világfigyelő - :

Megkéselték

Egy eritreai férfit megkéseltek tegnapra virradó éjszaka Róma külvárosában az ott található migránstábor lakói és a helyiek közötti összetűzésben.
2017-09-01: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

PulzArt kortárs összművészeti fesztivál
Sepsiszentgyörgyön a MAI program: 17-től Hajdú Tamás Áthallások című fotókiállításának megnyitója a Köntés Galériában; 17-től Margarete (PL) – kitalálta és előadja: Janek Turkowski a Lábas Házban; 18-tól Florin Iaru-közönségtalálkozó a Tein Teaházban – beszélgetőtárs: Adrian Lăcătuş irodalomkritikus;