Az előadás címe egy japán szó, amely két elem egyesülésére vonatkozik, az egyik az emberre, a másik az álomra utal, de jelentheti a tünékenyt, a múlót, a törékenyt, a pillanatnyit, az anyag nem tapintható jellegét, és jelentheti azt a valamit, ami az álom és valóság között található – hirdetik az alkotók a sepsiszentgyörgyi pulzArt-on bemutatott Hakanaï című francia produkció ajánlójában. Valóban ilyesmit tapasztalhattunk, vonalakat, rácsokat, repülő tárgyakat, atomszerkezetet, amely van is, nincs is, hisz látható és mégis megfoghatatlan, mint az a haiku-táncperformansz, amellyel az előadó elkápráztatott bennünket.
A díszlet egy tüllel borított óriási kocka, ennek a közepében adta elő koreográfiáját a táncosnő. Néha az előadó mozgássora volt látványosabb, máskor inkább a kocka falai, amelyek a különböző vetített képek által megelevenedtek, de az igazi élményt azok a jelenetek kínálták, amikor a táncos és a fények kölcsönhatásba léptek egymással, amikor a lány finoman megérintette vagy vadul mozgatta, tépte a vetített anyagokat, vagy éppen ezek rángatták, sodorták őt, mint kalitkába zárt esetlen madárkát villámlások, cikázó fények vagy betűkből-számokból álló szélvihar formájában. Az ember és az elemek örök harcát, egymással való kölcsönhatását idézte a produkció, a látványos fordulatok az embernek a világban való bizonytalanságát és mindenhatóságát sugallták.
A test és a fények játékát ezenkívül erős hangeffektusok is kísérték, amelyek olykor a természet halk hangjait szólaltatták meg, máskor pedig különböző fémes hangzások, csapódások voltak, de miközben elkápráztatta érzékszerveinket ez a varázslatos világ, hiába próbáltunk összefüggéseket, mélyebb tartalmakat találni a produkcióban. Nem következtek szervesen egymásból a jelenetek, nem volt kitapintható gondolati íve az ember és a digitális szereplők párbeszédének, így az kissé egysíkúnak, öncélúnak tűnt egy idő után. Elkezdtünk a technikai megoldásokra figyelni, próbáltuk kitalálni, az előadó hogyan fogja megérinteni a vetített képeket, hogy a jelenetek külső elemei milyen új effektusokkal tudnak még meglepni bennünket.
Kétségkívül kemény munka és mindenki részéről nagy fokú koncentráció szükséges ahhoz, hogy a táncos és a gépek által generált fény- és hangeffektusok között élőben ilyen egység tudjon létrejönni, egyértelműen látványos, friss, mai volt a produkció – de vajon mennyi volt benne a művészet és mennyi a technikai bravúr?
