Az embert szinte viszik lábai, csak sétálni, menni körbe, betérni a parkba, visszakanyarodni a főtérre, megpihenni úgysem lehet, minden pad foglalt, a járdaszegélyen is ülnek, nem mozdul a lég, a kürtőskalács illatfelhője pontosan körülhatárolható, egy lány megölel egy fiút, ismerjük egymást, kérdezi a fiú, fény hasít a majdnem estébe, némi zaj is kíséri, két varjú ijedten felröppen, hároméves forma kislányt babakocsiba kényszerít anyja, leheletnyi távolságra tőlem elsuhan egy bicikli, nem látom az előrehajolva pedálozó ifjú hölgy hamiskás tekintetét, csak izzadságszaggal keveredett parfümillatát érzem, a kislány a babakocsiban sírva üvölti: maradok, a fiú kibontakozik az ölelésből, a lány azt mondja, nekem kell kürtőskalács, elindulnak, de másfelé mennek, ácsorgó fiatalember főtt kukoricát majszol, mint aki három napja nem evett, egy lámpaoszlopnak támasztva gazdátlan gyerekbicikli, a kislány a babakocsiban folytatja a sírást és a maradok üvöltését, a képtár homlokzatáról bánatosan pereg tovább a festék, monoton gépzene a Tein irányából, egy imbolyogva tipegő kis vasgyúró megtalálja a korábban leejtett kekszét, boldogan dugja szájába az ujjbegynyi kincset, anyja fél szemmel őt nézi, másikkal telefonja képernyőjét követi, dob és egyhangú kitt-katt, fehér pudli szagolja körbe lábamat, megjelölne, de gazdája ránt egyet a pórázon, főzött két hétbe egy levest, s akkor is valami mocskot, panaszolja egyik padon egy kiábrándult férfi megértő hallgatóságának (később sört isznak és fociról beszélgetnek), a szomszédos padon anyuka biztatja kislányát, menj, rollerozz, mert Janka jön, s odaadom neki is, a fiú és a lány egymást kézen fogva térnek vissza a tér másik irányából, a fehér pudli a park túloldalán ádázul ugat, a Péter-Pista felől öblös vakkantás rá a válasz, Johnny, hallgass, próbálja csitítani tizenéves gazdája, a Mikó sarka felől pókember-ruhába bujtatott kis srác hajtja pedál nélküli kerékpárját, Let’s go to the playground, mondja bőröndjét maga után vonszoló apjának, There is no playground, válaszolja mogorván a szemüveges férfi, pedig van, de az utazás után inkább sör kellene, most látom, több pudli is van, a tér tele van pudlikkal, mind fehérek, fejük tetején feltupírozott frizurával, törökülésben egy szőke lány ül egymagában a kövön, szandálját lerúgta, meztelen talpán át szívja magába a kihűlt bazalt egykori melegét, vagy talán ő akarja újra felmelegíteni a követ, a toronyóra egyet kondul, park felőli számlapján a nagymutató egyet lép előre, a kislány a babakocsiban még mindig üvölt, Johnny még mindig vakog, a főtt kukorica csutkája egy szemetes mellett landol, a színház homlokzatára kifeszített plakáton piros lézerfény matat, a magányosan üldögélő szőke lány kinyújtja lábait, szoknyáját nem igazítja utána, bal térde fölött anyajegy, vállára rózsa tetoválva, az égen az esthajnalcsillag felragyog, idős pár ül egy padon, a férfi botja végén összekulcsolt kezeire fekteti állát, az asszony jobb karját a támlán nyugtatja, nem szólnak egymáshoz, ők így beszélgetnek, szavak nélkül, gondolatban.
Másnap kicsit esett az eső, és a szél elfújta a nyarat.