Farkas Réka
Immár vitathatatlan, minden világok legjobbikában élünk. Ha végighallgattuk az elmúlt hét hivatalos nyilatkozatait, rá kellett jönnünk: nincs ma a Föld kerekén ragyogóbb hely, mint Románia, olyan fejlődésről, fellendülésről számoltak be a legfőbb hivatalosságok, hogy csak kapkodtuk a fejünket, s dorgálhattuk magunkat, hogy nem vagyunk képesek saját bőrünkön, pénztárcánkban is érzékelni a ránk szakadt jólétet.
A sort Mihai Tudose miniszterelnök nyitotta, aki hétfőn a parlamentben ódákat zengett a román gazdaságról, az ország fejlődéséről, majd szinte mindennap megismételte derűlátó jövőképét valamelyik televízióban. Minél harsányabbá vált lelkesedése, annál aggodalmasabbak lettek a gazdasági szakemberek, egymás után láttak napvilágot a figyelmeztető elemzések arról, hogy a valóság egyáltalán nem oly rózsaszín, mint amilyennek a kormányfő szemüvegén át látszik, Románia tulajdonképpen egy hatalmas lehetőséget szalaszt el, amikor kiemelkedő gazdasági növekedése hozadékát feléli, fizetésekre költi, nem pedig fejlesztésekre.
Fenntartásaik nem voltak alaptalanok – ez kiderült tegnap, amikor a pénzügyminiszter bejelentette költségvetés-módosítási javaslatukat. Ő is igyekezett túllicitálni a kormány és az ország teljesítményét, ám az ismertetett számok egyértelműen igazolták: a pénz java része a megemelt bérekre megy, megnyirbálták minden olyan minisztérium költségvetését, amelynek beruházásokhoz, fejlesztésekhez lenne köze. Többet kap az egészségügy, a tanügy, de nem kórházakra, iskolákra mennek a százmilliók, hanem bérekre, a tervezettnél kevesebb jut a fejlesztési, a közlekedési és az EU-s alapokért felelős tárcáknak, azaz éppen azoknak, amelyek az államilag finanszírozott befektetések gazdái, vagy éppen az uniós pénzek lehívását kellene segíteniük.
Már tavaly, tavalyelőtt is alulteljesített Románia a beruházások vonatkozásában, de az idei első hét hónapban az elmúlt év hasonló időszakában kiutalt összeg alig felét költötte ilyen célokra. Ez jól látszik szűkebb pátriánkban is, ígéret volt bőséggel, ám a pénzek sehogy sem érkeznek, egy-egy aláírás miatt elakadnak a szaktárcánál, így függőben maradnak a megkezdett útjavítások, felújítások, de a magáncégek is képtelenek fejlődni, a rájuk rótt többletterheket nyögik, és örülnek, ha talpon maradnak. Nincs építkezés, kevesen mernek fejleszteni, márpedig a valós gazdasági dübörgésnek ez lenne az igazi, eredményes látszata.
Az ország vezetői elégedettek, és bizonyára valamelyest jobban élnek azok az állami alkalmazottak is, akiknek jelentősen megemelték a bérét, s végre méltányosabb keresettel dicsekedhetnek. Csakhogy félő, meglesz még ennek a böjtje, hisz minden jel szerint nem etetjük a fejőstehenet, hanem felzabáljuk két pofára.
