Pedig ők továbbra is ugyanolyan sikeresen irányíthatták volna e tevékenységet, mint eddig. Abból az egyszerű tényből indulhattak ki, hogy kellemesebb egy betegnek, ha saját hozzátartozója gondozza, ezért nem is lesz szüksége idegen, az egészségbiztosító által fizetett ápolóra. A most vád alá helyezettek látták, hogy legtöbbször olyan betegekre költ a pénztár, akik halálos kórban szenvednek, menthetetlenek, ágyhoz kötöttek, és csak tiszta idő- és pénzpocsékolás velük foglalkozni. Ezért aztán – a gyanú szerint –, másfél év alatt megspóroltak (maguknak) hárommillió eurót, ami másképp pusztán (a biztosítótól) ablakon kidobott pénz lett volna. Arra számítottak, hogy így legalább nekik lesz belőle némi hasznuk. Otthoni beteggondozással járó költségeket térítettek meg több száz fiktív páciensnek, hamisított beteglapok alapján. Csalással igazolták a beteggondozás tényét is. Megtörtént, hogy olyan személyeknél jelent meg egy-egy beteggondozó, aki nem is tudta, hogy gondozásra szorul. Aztán a képzeletbeli, fiktív betegeknek gyógyszereket is felírtak, hétmillió euró értékben. És még szép, hogy az ilyen egészséges, de betegnek elkönyvelt pácienseket (akik nem is tudták, hogy betegként vannak nyilvántartva) nem kényszerítették, hogy bevegyék az orvosságokat, mert akkor azok mellékhatásaitól tényleg beteggé válnak, és valóban házi kezelésre szorulnak. Aztán mikor az ellenőrök véletlenül meglátogattak egy ilyen fiktív beteget, és az éppen nagymosást végzett, azt hihették, hogy lám, a gondos beteggondozás eredményeképp már egészen jól érzi magát, és ha folytatják a gondozást, teljesen meggyógyulhat.
Mint a fenti esetből is kitetszik, van pénz az egészségügyre, csak néha nem oda jut, ahová kellene. Így az is megtörténik, hogy nincs az egymillió kilométert lefutott mentőknek fedezet a benzinre. A gyaloglás egészséges, menjen a beteg a sürgősségre saját lábán.
A bukaresti Colentina Kórházban, arra hivatkozva, hogy nincs elegendő személyzet, fogyó anyag és gyógyszer, s nem tudnak műteni agydaganatos betegeket, két agysebész beadta felmondását. Ők Franciaországban tanultak olyan műtéti módszereket, miszerint a beteget éber állapotában műtik és közben beszélgetnek vele, biztosan, hogy a hosszú operáció alatt ne unatkozzék. Nem ártana, ha ilyen hozzáértő orvosok kukucskálnának bele a minket kormányzók agyába, és közben érdeklődnének tőlük, mert mi, földi halandók csak találgatjuk, mi járhat fejükben, mikor újabb és újabb ötletekkel örvendeztetnek meg. Sok ilyen orvosra volna szükség, ezért nem csoda, hogy még a bukaresti főpolgármester asszony is győzögette a két doktort, gondolják meg magukat, de ők nem akarnak kötélnek állni és agysebésznek maradni.
Szerencsére azért vannak még lelkiismeretes orvosok, mint Burnei ortopéd  orvosprofesszor, aki viszont mindenképp operálni szeretne, még ha volt kollégái nem is akarják engedni. Őt tavaly decemberben azzal a váddal tartóztatták le, majd vették házi őrizetbe, hogy 15 esetben vesztegettette meg magát, gyerekbetegein kísérletezett, csont- és porcszövetet vett tőlük, amit olyan hűtőben tárolt, ahol élelmiszert és szeszes italt tartottak. Mostanig folyt a hercehurca, s a törvényszék végső döntése előtt volt kollégái még attól féltek, visszahelyezik a kórházba. Nosza, rögtön írtak egy tiltakozó levelet a kórház etikai bizottságának. Míg Burnei doktor nem volt szabadlábon, szabadnak érezték magukat, most attól félnek, ha visszamegy, minden jövedelmezőbb műtétet elhápol előlük. Amíg ott volt, megakadályozta a fiatalabb orvosokat, hogy komplikáltabb műtéteket végezzenek és így bizonyítsák felkészültségüket.
Ezek után, ettől függetlenül, a független bukaresti törvényszék úgy döntött, hogy távol tartja a szorgalmas, dolgozni és műteni akaró hírneves professzort a műtőtől.