Az Európa-bajnokság elődöntőjében a szlovén kosárlabda-válogatott meglepetésre húsz ponttal, 92–72-re (25–19, 24–26, 24–12, 19–15) legyőzte a címvédő spanyol csapatot, így először jutott be a kontinensviadal fináléjába.
A szlovének eddigi legjobb Európa-bajnoki helyezésüket 2009-ben hozták össze, amikor elveszítették a bronzmérkőzést. Az isztambuli elődöntő első kosarát a 19. másodpercben Marc Gasol szerezte, a legutóbbi négy kontinensviadalból hármat megnyerő Spanyolország pedig először és utoljára vezetett a mérkőzésen. A folytatásban játékba lendültek a szlovének, az első félidőben végig őrizték néhány pontos előnyüket, viszont a szünet után főleg a dupla-duplával (11 pont és 12 lepattanó) végző, 18 éves Luka Doncic és a 15–15 pontig jutó Anthony Randolph, Goran Dragic és Klemen Prepelic triónak köszönhetően hengereltek. A spanyolok az utolsó tíz percben végig húszpontos hátrányban játszottak, esélyük sem volt a győzelemre. Szlovénia továbbra is százszázalékos az Európa-bajnokságon, a spanyolok ellen pedig úgy szerzett 92 pontot, hogy egy játékosa sem jutott 15 pont fölé, de öten is túljutottak tízen, egyértelműen a torna legvégére kerültek csúcsformába. A Szerbia–Oroszország elődöntőt pénteken lapzárta után rendezték, a döntőre és a bronzmérkőzésre vasárnap kerül sor: előbbi 21.30, utóbbi 17 órától lesz. A mérkőzéseket a TVR HD és a TVR 2 élőben közvetíti. (miska)