Városra költözött a falu. Igaz, csak egy napra váltott vidéki arculatra Sepsiszentgyörgy, de bebizonyosodott: ez az életforma sokak számára vonzó.
Vagy inkább látványos, hiszen nem lehet felmérni, a falusi hétvégét követően a tömbházak lakói közül hányan döbbentek rá, hogy érdemesebb a helyben, a székely faluban megtermelt tejet, húst, zöldséget, gyümölcsöt vásárolni, mint előnyben részesíteni a nagyáruházak polcain található kétes eredetű és minőségű – az ízükről ne is beszéljünk – áruféleségeket, amit ki tudja, honnan hoznak be az országba. Az még jó, ha Lengyelországból jön a pityóka, mégis uniós ország, be kell tartaniuk (valamennyire) annak előírásait. De milyen lehet a volt Szovjetunió utódállamaiból érkező termény? Ne boncolgassuk a kérdést…
Végül is számunkra az a fontos, hogy a megye, Háromszék gazdatársadalma megmutatta, bemutatta mindazt, amire képes. Hogy tenyészteni tudják a marha mellett az egészségesnél egészségesebb húsú nyulat vagy baromfit, van koleszterinszegény mangalicájuk. Azt nem mondhatjuk, hogy nagytermelőinknél vegyszermentes a pityóka, murok, hagyma vagy alma, de az biztos, az ellenőrzötten, kis adagokban használt preparátumok nem károsak az egészségünkre.
És mégis, a városlakók – sőt a vidékiek is – előnyben részesítik a szupermarketeket, egy helyről mindent megvásárolnak nagy mennyiségben, néha olcsóbban, gyakrabban drágán. Mindeközben saját gazdáink nyakára romlik a termés, a feldolgozott termék. Romba dől a helyi mezőgazdaság, munka nélkül maradnak a gazdálkodók, nem tehetnek egyebet, mint rabszolgasorsot vállalni a híres kábel-, nadrág-, kormány- és egyéb gyárainkban. A statisztikák jól mutatnak, nincs munkanélküliség. A fizetések tekintetében Kovászna megye mégis a sereghajtók sereghajtója. Jó ez? Nem, ez nem jó.
De mindezek javításában a helyi közösségnek is részt kell vállalnia. Nem nehéz, csupán annyi, hogy a helyi termékeket kell előnybe részesítenie. Helyi tojás, hús, felvágott, kenyér, zöldség, gyümölcs, tej, tejtermék. Egészségesebben fogunk élni, és hozzájárulunk, hogy talpon maradjanak gazdáink. Ha nem, feladják a harcot, eladják a jószágot, földet (amire vevő van, és nem helybéli…), a falusi házat, bennvalót. Ez kell nekünk? Tőlünk függ, hogy ne így legyen. Értékeljük azokat, akik a földből értéket teremtenek, próbálják megőrizni a szülőföldet – nekünk és utódainknak.