Néha a vihar is besegít. Hogy különleges – valójában egykor természetes – pillanatok, élmények szülessenek.
A Tamási Áron emlékére szervezett szerda esti dzsesszkoncerten, mintha rendelésre: a gyertyás falusi esték hangulata köszönt vissza, amikor a népdal együtt hullámzott a falra vetülő árnyékokkal. A Dresch Quintett pedig vette a lapot: ahogy a hangos kattanás jelezte az áramkiesést, a hangszórókból jövő muzsika, halkabban ugyan, de természetes valójában áradt tovább. Jelezve, hogy korántsem a külcsín, hanem a muzsikában rejlő lelki-szellemi tartalmak az igazán lényegesek. Na meg azt, hogy az igazi zenészt – műfajtól függetlenül – minden körülmények között a hang(ulat)közösség megteremtése köti le.
S mert Dresch Mihály muzsikája épp ama bizonyos gyertyafényes néplélek kissé más, ám lényegét tekintve változatlan megnyilvánulása, a szűrt fényben úgy volt jelen a muzsika, mint a levegő, amelyet volt szerencsénk a koncert végéig együtt lélegezni ezekkel a kiváló muzsikusokkal.
