A francia elnök és a lengyel miniszterelnök közötti nyilatkozatpárbaj párját ritkító az Európai Unióban. Érdemes hetek után is visszatérni rá. A visegrádi négyek megosztására törekvő keleti szlalomozása végén Macron Bulgáriában azt nyilatkozta, hogy Lengyelország nem tartozik azon európai országok közé, amelyek meg fogják határozni Európa jövőjét. Hozzátette, hogy polgárai jobbat érdemelnek egy olyan kormánynál, amely megtagadja az „európai demokratikus értékeket” és a gazdasági reformterveket. A V4-ek helyett a slavkovi háromszöggel találkozott – Ausztria, Csehország, Szlovákia –, aztán Magyarországot és Lengyelországot látványosan elkerülve Romániában, majd Bulgáriában landolt.
Az elmérgesedő vita hátterében a kiküldetésben élő munkavállalók ügye állt. Macron megnyerni igyekszik a csehek és szlovákok támogatását a kiküldetési irányelv módosításában. Viszont a lengyel és a magyar kormány szerint az irányelv-módosítás sérti a keleti országok versenyelőnyét. Ezért francia protekcionizmusnak tartják. Miről is van szó? A kiküldetés más munkahelyen való munkavégzésre utasítás, aminek ismérve, hogy a munkavállaló továbbra is az eredeti munkáltató irányítása alatt marad. Róluk az Európai Parlament és a Tanács 96/71/EK számú, 1996. december 16-i irányelve rendelkezik. Az irányelv azt is előírja, hogy „a minimális bérszint fogalmát annak a tagállamnak a nemzeti jogszabályai, illetve gyakorlata határozza meg, amelynek a területén a munkavállaló kiküldetésben tartózkodik”. Vagyis a kiküldött munkavállalónak a fogadó ország minimálbérét kell kézhez kapnia. Ha a hat hónapot nem haladja meg a kiküldetése – nem kell személyi jövedelemadót sem fizetnie a fogadó államban.
A 2005-ös francia népszavazás során az európai alkotmányt elutasító franciák éppen azzal érveltek, amivel most Macron. Velük szemben az uniópárti bal- és jobboldal, amely akkor a „szívén viselte” a vendég munkavállalók ügyét, protekcionistáknak és sovinisztáknak tartotta a nemmel szavazókat, és így érveltek: ha a lengyel kiküldött munkavállaló hazatér, a pluszjövedelmével több árut vásárol a varsói francia nagyáruházban. Macron úr megtagadná Jacques Delors mestere örökségét? Amikor Lengyelország és Magyarország pástra száll ez ügyben, akkor arra a liberális ideológiára hivatkozhat, amelyet a nyolcvanas évektől kürtölnek Brüsszelben a multik hasznára, és amelyet Macron az egekig magasztalt elnöki kampánya során. Ismételjük el az EU négy szabadságelvét: az áruk szabad áramlása, a tőke szabad áramlása, a szolgáltatások szabadsága, a személyek szabad mozgása.
Tudja mindezt, hogyne tudná az Élysée-palota lakója. Ezért próbál egyeseket kedvezményekkel kicsalogatni a V4-ekből. Más szomszédjaitól is elszigetelné Varsót és Budapestet. Pimaszul álságos az a lengyel és a magyar kormánynak szegezett vádja, miszerint nem szolidárisak a nyugatiakkal, mert nem fogadják el a migránskvótát, és nem éneklik hangosan az emberi jogi nótát.
A jó válasz erre: a visszakérdezés. Miért nem a népszavazás dönt kardinális kérdésekben Európában, milyen jogon tiltotta meg az Európai Bíróság 2012-ben Olaszországnak az odavándorlók visszavitelét – a révészek és az erre specializált civil szervezetek nagy örömére és még nagyobb hasznára? Chirac elnök és Jospin miniszterelnöke megkérdezte a lengyeleket, amikor megtagadták ama történelmi tény rögzítését az Európai Alkotmányban, miszerint civilizációnk keresztény gyökereken alapszik? Macron úgy exportálná ide a náluk már megbukott multikulturalizmust, mint Napóleon a Polgári Törvénykönyvet a bajonettek hegyén? Nem Nyugat, hanem a katolikus vallás segítette megőrizni a lengyel nemzeti identitást a kommunizmus alatt. Feledni kellene az unió gangos technokratái kedvéért?
Merkel, Macron, Brüsszel és a Nagy Média Testvér a kisebbségek jogait szajkózza, amelyeket védeni kell az „előítéletes többségtől”. A lengyelek azonban egy olyan demokráciafelfogást gyakorolnak, amilyent a francia köztársaság gyakorolt Gambettától de Gaulle elnökig. Azt hányják a lengyel és a magyar kormány szemére, hogy demokráciája a többség diktatúráján alapul. Vissza lehet szólni: az Önök demokráciája viszont egy kisebbség diktatúráját szolgálja.
Marc Endeweld újságíró kitűnő, még 2015-ben megjelent könyvében – A kétértelmű Macron úr. Ankét egy zavaró kormánytagról – példák során bizonyítja, hogy Macron egy megveszekedett föderalista, akit zavar a nemzeti államok létezése. Az atlantista gazdasági-politikai elitklubok egyik terméke, aki később, a kampánya során ki is jelentette: nincs francia kultúra, csak franciák kultúrája. Jellemző a kereskedelmi tévéken feldajkálgatott ottani „nemzeti tudatra”, hogy ezek után nem szakadt le az ég. Egyébként nem nehéz belátni, mi lenne a baj az Európai Egyesült Államokkal. A befolyásos pénzügyi körök – a multik további hasznára – az eurózónát a szervilis jogászaik segítségével olyan kényszerzubbonyba öltöztetnék, amely már nincs tekintettel a tagállamok gazdasági érdekeire. Ráadásul megszűnne a maradék demokratikus kontroll – ha az még demokrácia lenne. Nyugati filozófusok már évek óta poszt-demokráciáról beszélnek, ám e jelzőre nem nyílik ki a harag kapuja Brüsszelben, csak az illiberális varázsszóra.
A franciákat nem a kiküldött munkavállalók érdeklik elsősorban, hanem az illegális bevándorlás. Már a június végi felmérések is jelezték, hogy a megkérdezettek 60 százaléka a radikális iszlám elburjánzása miatt tenne sürgősen valamit, csak 36 százalék tekinti prioritásnak a munkanélküliséget. Ha Fillon úrnak kampánya során lett volna bátorsága nyitni a Nemzeti Front felé, ahogy a szocialista Mitterrand tette a kommunistákkal, minden másképp alakul. De amit szabad a baloldali Jupiternek, azt tilos a jobboldali ökörnek. Mert különben kinyílik az irányadó média szája, és jön a politikailag korrekt kommandó.
Dr. Jekyll vagy Mr. Hyde? A lengyel kormány tesztelheti: rendeljen-e francia fegyvereket, ahogy Románia számára Iohannis elnök tette a Macronnal való alkuban. Hiszen már André Gide megírta: a pillangót nem kötik a hernyó ígéretei.
