Manapság a földtani felépítést a földrengést követő napokban tanulmányozzák, egy-egy terület vízrajzát a pusztító áradás után. A megterhelt, elfoglalt, az elvárásokkal versenyt futó szülők családjuk süllyedő bárkájából csak akkor kezdik kimerni a vizet, amikor már késő. Éppen ezért, ha valódi értékeket szeretnénk átadni gyermekeinknek, azt nem lehet elég korán elkezdeni.
Égetően fontos gyermekeinket a belső életre, az igazi értékek felfedezésére nevelni, mert úgy tűnik, napjainkban az emberek legnagyobb problémája, hogy milyennek látszanak. Mintha csak a külső számítana: látszom, tehát vagyok.
Mostanság gyakran megesik az emberrel, hogy a közösségi oldalakon szerzett ismerőseinek látszólag boldog párkapcsolatát, nyaralási képeit, luxuscikkeiről készült bejegyzéseit követve elbizonytalanodik, és megkérdőjelezi szürke kis életét. Aztán ő is beszáll a licitálásba, és még több, még jobb bejegyzést tesz közé, miközben várja a visszajelzéseket lájkok formájában.
A magamutogatás-mánia már rég elérkezett az iskolákba is. Eltűnőben az iskolatáska: hátizsák – ha van, de inkább mappák, dossziék, elegáns kézitáskák nagy divatcégek márkajelzéseivel. Mobiltelefon, de csakis „simogatós”, a lábbeli legyen „konversz”, esetleg „nájki”, és abból is a piros. Mert mindenkinek olyan van…
A hatalmas eltolódás a belső értékek felől a külsőségek felé igazi csapda: ahogyan egyre fontosabbá vált a megjelenés, túl sokan hiszik azt, hogy szépnek lenni kötelező. Mennyi szenvedést és drámát okoz, főleg a kamaszok körében, a tévé, a magazinok, online újságok sulykolása, hogy kötelező anatómiai csodaként kinézni.
Pedig az élet igazi nagy kalandja az embereken belül játszódik le, nem kívül. Éppen ezért nyissuk fel gyermekeink szemét, segítsünk nekik abban, hogy bölcsebbek legyenek. Mondjuk el nekik, hogy nem csak a divatból, a külsejéből él az ember.
A családunk legyen újból az értékek termőföldje, ne pedig szolgai fogyasztója a világ kínálatának. Ez sok esetben határozott ellenállást, kritikus magatartást is jelent. Társadalmunk rafináltan, célratörő módon, kíméletlen kitartással és elsöprő taktikával tárja elénk „portékáit”. A bájos rajzfilmeket megszakító reklámok mögött üzletházak jól képzett szakemberei figyelnek, a cuki kis mesefigurák meg már a játékboltok polcain várnak a „beetetett” gyermekekre.
Hiszem, hogy egy erős módszert egy még erősebbel lehet legyőzni. Ha például a családunkban alapértéknek az emberi méltóságot választjuk, ebből magától következik az élet, a béke, a teremtett világ szeretete, tisztelete. Mindezek szükségszerűen vonzzák a szabadságot, a felelősséget, a szolidaritást, az igazságosságot. Ezek hétköznapi vonzata lehetnek a barátság, a hűség, a megértés, az udvariasság, a nagylelkűség, az engedelmesség, az optimizmus, a türelem, a kitartás, az imádság, az okosság, a tekintélytisztelet, a szemérem, az egyszerűség, az őszinteség, a remény, a józanság, az áldozat.
Az értékek igazi termőföldje a kapcsolat. Dolgozzunk össze a konyhától kezdve a kertig vagy más vonalon is. Minél gyakrabban étkezzünk közösen, legyen időnk az eszmecserére, a bensőséges beszélgetésekre.
Vegyük vissza családunknak a napnak egy nagyon értékes időszakát, amit kezdünk elveszíteni: az estéket. Ez a gondolkodás, a gyengédség, az intimitás, a párbeszéd ideje. Hallgattassuk el legalább egy kis időre a tévét, hogy az asztalt helyezzük a lakás középpontjába, hogy találkozzunk egymással, hogy beszélgessünk, hogy szeressük egymást.
A nagy forradalmárok mindig mélyen gondolkodó, kontemplatív emberek voltak. Olyanok, akik megértették, hogy minden lépés előtt van egy befelé lépés is, hogy az előrelépésből ne visszalépés legyen.
Kertész Tibor