Reformáció 500A motorkerékpárosok közösségben emlékeztek

2017. október 3., kedd, Közélet

Rendhagyó rendezvénnyel, motoros körúttal emlékeztek a reformáció 500 évére: vasárnap délelőtt Sepsiszentgyörgyről, a Sepsi Aréna parkolójából indult több mint száz motorral a mintegy 150 résztvevő alkotta népes társaság.

  • Fotó: Facebook, Lázár Levente
    Fotó: Facebook, Lázár Levente


Incze Zsolt György esperes lapunknak elmondta, egy másfajta, lelki és kulturális töltetű túrára hívták a motorosokat, olyan társaságot szólítottak meg, amely sokféle embert tömörít ugyan, mégis összetartó, a kijelölt szakaszt pedig fegyelmezett csapatként járták végig. A 100 km-es távon Tusnádot, Csíkkozmást és a Nyergestetőt érintve jutottak el Kézdivásárhelyre, majd Alsócsernátonba, ahol Bustya János lelkipásztor Ha Luthernek lett volna Facebookja címmel tartott előadást, de ellátogattak a csernátoni falumúzeumba is. A motorozás élmény, a közösségi élmény pedig mindig fontos –fogalmazott Incze Zsolt –, s bár a motorosok külseje első látásra mást sugallhat, nem árt tudni, jóérzésű emberek társaságáról van szó, akik gyakran adományoznak, gyűjtenek a nehéz helyzetben lévőknek – fűzte hozzá.
A vasárnapi megemlékező körutat többen is megköszönték a szervezőknek. Nem csupán a csapatnak, az érintett települések lakóinak is kellemes élmény volt, sokan integetve üdvözölték a motorkerékpárosokat az úton. Hasonló megmozdulást a jövőben is terveznek, Incze Zsolt újabb kulturális körútban gondolkodik, mert – mint mondta –, 100 km-es körzetben rengeteg olyan műemlék, templom található, amelyet érdemes felkeresni, hiszen a történelmünkről szólnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2017-10-03: Világfigyelő - :

Orvosi Nobel-díj

A cirkadián ritmust, azaz a napi biológiai órát szabályozó molekuláris mechanizmus kutatásáért három amerikai tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat – jelentették be tegnap a Karolinska Intézetben Stockholmban.
2017-10-03: Közélet - Szekeres Attila:

Eladó a Fogolyán-szanatórium

A sepsiszentgyörgyi Fogolyán-örökös, Szotyori-Nagy Áron áruba bocsátja a volt Fogolyán-szanatóriumot, amelyet korábban Kovászna Megye Tanácsa használt, és 18 évi pereskedés után kapták vissza az örökösök.