Nem tudom, miről beszél – válaszoltam, mire elkezdte magyarázni, hogy állítólag az M Stúdió Mozgásszínház készül valami hasonlóra… Ja, a Flow Fesztiválról lehet szó – gyúlt ki a fény az agyamban, és máris elkezdtem mesélni neki erről a rangos nemzetközi fesztiválról, de láthatóan nem érdekelte a felvilágosítás, valami olyasmivel zárta le a témát, hogy neki mindegy, de szerinte semmi értelme ennek a sok fesztiválnak, fölösleges pénzköltés, inkább olyan előadásokat kellene itt bemutatni, amelyek valóban érdeklik a helyi közönséget. Nem nyitottam vitát, szélmalomharcnak éreztem belevágni, de utólag többször eszembe jutott a „lófesztivál” gondolata, s ez a kis történet más hasonló eseteket is felidézett bennem.
A közelmúltban szervezett pulzArt összművészeti fesztivál egyik estéjén, miközben Traila zenéjét hallgattam a főtéren, és közben körüljártam Kupás Anna „kinti és benti, létező és kreált tereket összemosó”, különös installációit, hasonló élményekben volt részem. A szökőkúthoz kiállított díszlet leírását olvastam, amikor megérkezett egy fiatal család, az apuka pedig belépve a szökőkút mögé öklével ütögetni kezdte az ott elhelyezett diszkógömböt, mint egy bokszzsákot, a felesége és a kislányuk pedig láthatóan jól szórakozott rajta. Éppen rá akartam szólni, amikor körülvett egy gyanús társaság, és az egyik srác megszólított: „Főnök, mit ír azon a táblán?” Javasoltam nekik, hogy inkább hagyjuk, mert még én sem jutottam oda, hogy megértsem, miről is szól ez a sűrű szöveg, amelyben egymásban tükröződő terekről, létről, abszolútumról értekezett a szerző, de ők persze hallani akarták, így elkezdtem felolvasni. Még a szöveg feléig sem jutottam, amikor szó nélkül odébbálltak. Pár perccel később egy fiatalokból álló csoport vágott át a téren, és egy sportos alkatú fiatalember egyszer csak váratlanul, elengedve a barátnője kezét, teljes erejéből belecsapott egy, a téren kiállított pannóba, amely a Háromszéki Közösségi Alapítvány Tekerj egy jó célért! programját hirdette. Még a barátnő is meglepődött a hirtelen agresszív mozdulattól, meg is kérdezte a párját, hogy ez most miért történt. A többiek persze nevettek, ügyet sem vetettek rá, hogy szemmel láthatóan megrongálódott a pannó…
Sepsiszentgyörgyöt egyre többen az erdélyi kultúra fellegvárának tartják, egyes felmérések szerint országos viszonylatban is első helyen áll az egy főre eső kultúrafogyasztás szempontjából. Jó ezt hallani, büszkék is vagyunk rá mindnyájan, akik örömmel fogadjuk az itt szervezett, többnyire valóban színvonalas kulturális eseményeket, nemzetközi fesztiválokat. Lehet, hogy mégsem ennyire rózsás a valóság? Lehet, hogy igazából csak az álmainkban él ez a város, amelyről annyi szépet szoktunk mesélni az idegeneknek? Lehet, hogy csak jól adja el magát az a pár száz ember, aki itt kulturális rendezvényeket szervez, és többnyire egymás rendezvényeit látogatja? Tény, hogy kicsit másképp fest az utcáról ez a város, mint a színházból, könyvtárból, kiállítóterekből…
Bízom benne, hogy csupán a véletlen műve volt, hogy éppen ezekkel az emberekkel futottam össze, és nem az itt élő széles tömegek hozzáállását jellemzik ezek az esetek. Mert ha igen, nagyon súlyos lenne a helyzet, mindenekelőtt országos szinten.