Farcádi Botond
Mintha csak készakarva ki akarnának provokálni belőlünk valami olyan válaszreakciót, aminek ürügyén aztán lecsaphatnak, büntethetnek, megbélyegezhetnek. És nem, nem lehet azzal takarózni, hogy a sport világa már csak ilyen, a szurkolók körében mindenütt és mindig voltak szélsőséges csoportok, nem kell különösebb fontosságot tulajdonítani a lelátókról érkező magyarellenes megnyilvánulásoknak.
Sportról lenne szó, fociról – de nem csak. A Sepsi OSK labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba ugyanis nem kiváltotta, csak felerősítette az eddig is jelen levő idegengyűlöletet. És nem pár száz, pár ezer futballhuligán elszigetelt megnyilvánulásairól van szó, hiszen a romániai társadalom egésze cinkos és bűnrészes abban, hogy a sporteseményekre példaképeiket bátorítani kilátogató gyermekek hamarabb tanulják meg a magyarokat szidalmazó rigmusokat, mint a sportszerűség alapjait. A kifelé a magyarokkal az országból vagy a nyomdafestéket nem tűrő más szidalmazásokért nemcsak és talán nem is elsősorban az a pár ezer, gyűlölettől elvakult ultra a vétkes, hanem mindenki, aki tétlenül asszisztál ehhez. A kiáltást némán hallgató sportkedvelő, a kemény magtól esetleg távolabb ülő néző, aki semmit nem tesz ez ellen: nem ordít ugyan, de maga sem mutat példát sportszerűségből, elmulasztja megtapsolni az ellenfél csapatát. Vétkes a gyűlölködés ellen a szabályok adta lehetőségekkel nem élő bíró, az esetet elhallgató megfigyelő, az egészet elkendőző labdarúgó-szövetség, az álszent módon hallgató sportkommentátor, a kettős mércét alkalmazó sajtó. Tágabb értelemben pedig a társadalom egésze, hiszen, noha más szavakkal, esetleg választékosabban, de nagyjából ugyanez a magyarellenes diskurzus az uralkodó a parlamentben, a hírtelevíziók stúdiójában, sőt, még olyan fontos állami intézményekben is találkozunk vele, mint a fogyasztóvédelmi hatóság vagy éppen a törvényszék.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat képviselőivel folytatott tegnapi találkozón a labdarúgó-szövetség illetékesei együttműködést ígértek a romániai lelátókon tapasztalható idegengyűlölet visszaszorításában. Kíváncsian várjuk a szigorú fellépést, derűlátásra talán csak az ad okot, hogy – szemben a közéleti, politikai szférával, ahol gyakran nincs hová fordulni a kisebbségben élő nemzeti közösségek jogfosztásai ügyében, hiszen az Európai Unió tagállami belügynek tekinti ezeket –, a nemzetközi szakszövetségek, az UEFA és a FIFA a legkevésbé sem tűrik a xenofób megnyilvánulásokat. Talán emiatt kénytelen lesz lépni valamit a bukaresti szakszövetség.
Addig is nekünk bírnunk kell cérnával: minden provokációt figyelmen kívül hagyva, civilizáltan, kitartóan biztatni kedvenceinket, példát mutatni sportszerűségből, és határozottan szóvá tenni sérelmeinket. A lelátók világában épp úgy, mint azon kívül.
