A magyar festészet napját 2002-ben ünnepelték először, a kezdeményezés azóta kiterjedt a Kárpát-medencére, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum ötödik alkalommal kapcsolódik „a fény, a színek, a formák és ritmusok, az élő festészet ünnepéhez”. Az idei ünnepséghez a hátteret a múzeum legújabb szerzeménye, Szopos Sándor csíkszeredai születésű festőművész Lármafák című festménye szolgáltatta, és hogy ne árválkodjon egyedül az önmagában is impozáns alkotás, a csíki festők néhány képével kiegészítve kamarakiállítást rendezett a múzeum – és ha már csíkiak a középpontban, egy kötetlen beszélgetésre Csík vármegye jelentős személyiségét hívták el. Márton Árpád festőművészt, aki abban a különleges faluban született, amely leginkább szélsőséges időjárásáról ismert, de azt kevesen tudják, hogy Gyergyóalfalu az elmúlt száz évben 34 képzőművészt adott a magyarságnak. Márton Árpád életútjáról beszélt, a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban életre szólóan kötött barátságáról Plugor Sándorral, akit ikertestvérének érzett, de akit irigyelt is, mert magánál tehetségesebbnek tartott, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán töltött évekről, ahol annak a Miklóssy Gábornak volt a tanítványa, aki „kegyetlenül lehordta az embert, viszont nagyon igényes volt, nála nem lehetett lazsálni, de ezzel a nagyon kemény dresszírrel felkészített az életre”, aztán arról, hogy a főiskolai tanársegédség helyett miért választotta a csíkszeredai rajztanárkodást, illetve hogyan alapozta meg már a városba érkezésekor képzőművészi elfogadtatását. Bár műszaki rajzot tanított, azért hatvan egynéhány gyereket nevelt ki a főiskolára három évtized alatt, és ha újra kezdhetné pedagógusi pályáját, csak óvodásokkal foglalkozna: „kristálytiszta pohár víz azokkal az emberkékkel dolgozni”, mondta. A múlt század hatvanas éveiben sikerült bizalmi légkört teremteni a művészetnek Csíkszeredában, nem kis mértékben Nagy Imrének köszönhetően ekkoriban Bukarest után Csíkszeredában volt a legtöbb képzőművészeti kiállítás – Nagy Imre egyébként őneki is sokat segített, művészeti tanácsokkal is, de olyannal is, hogy „képet ne adj senkinek ajándékba, fizessék meg, mert akkor értékelik”. És hasonló hangnemben, vidám nosztalgiával, fiatalos hévvel beszélt művészetéről is Márton Árpád, ki a megismételhetetlen élményért tortát kapott ajándékba a szervezőktől: október 6-án töltötte 77. évét.
Festészetnap, nyilván, nem ünnepelhető festészet nélkül. A múzeum Lovagtermében kisebb-nagyobb gyerekek számára kínáltak alkotási lehetőséget, ki szabad témát választott, abban mutathatta fel tehetségét, ki Szopos Sándor Lármafák festményének reprodukálásában kívánt segédkezni, a kivetített kontúrt tölthette ki színekkel.