Minél kisebb számú egy nemzetiség, annál elfogadóbbak azzal szemben. A zsidókat például, akik már alig vannak, leginkább akceptálják, és ha egy árva zsidó sem lesz, akkor velük szemben teljes lesz a tolerancia. A németek elfogadottságát már meg sem kell kérdezni, hiszen ők is csak nyomokban vannak jelen, mint hús a parizerben. Egy egytől hétig mérő skálán a magyarok elutasítása a gazdaság növekedésével szép arányosan 4-ről 4,1-re nőtt két év alatt. És mára már a két évvel ezelőtti 26 százalékról 29-re emelkedett azok aránya, akiket legfeljebb látogatóként szeretnének látni az országban. De ezek a magyarok nem értenek a szép szóból, a felszólításokból, hogy takarodjanak az országból, és továbbra is itt rontják a levegőt és a nagy egyesülés ünnepélyes hangulatát. Ezzel ellentétben szépen, 16-ról 12 százalékra csökken azok száma is, akiket nem zavarna, ha magyar szomszédja lenne. Tíz százalékról ötre esett azok aránya, akik a társadalom értékes tagjainak tekintik őket.
Ezek után nem csoda, ha semmi haszon nincs bennük, akkor minek tartanák itt őket? 31-ről 33 százalékra nőtt azok aránya is, akik problémaforrást vagy éppenséggel fenyegetést látnak bennük. A szép eredmények elérésében nagy szerepük van a tévéadóknak, újságoknak, szakértőknek és politikusoknak, akik éjt nappallá téve, halált és magyarokat megvető bátorsággal küzdenek a közvélemény magyarellenes befolyásolása érdekében.
Ez nem csoda, mert a magyarok állandóan azon mesterkednek, hogy elrabolják Erdélyt. Most Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester még csak azt mondta, hogy Székelyföldnek azt akarja, amivel Katalónia rendelkezik. Azt nem mondja, de szerencsére minden okos őslakos tudja, hogy ha netán a román állam autonómiát adna nekik, akkor majd függetlenséget szeretnének, mint a katalánok, végül zsebre vágják Erdélyt és elmennek vele.
Mindezek után mégis vannak olyan magyarok, akik csodálkoznak, mert kiutálják őket az ősi román földről. Közben ráadásul az RMDSZ is elő-előáll egy-egy követeléssel a parlamentben, pedig már rég ki kellett volna tiltani onnan. Kulcsár-Terza József háromszéki (bocs, Kovászna megyei) képviselő sírt egy sort a képviselőházban a magyarok állítólagos sérelmeiről. Szerencsére rögtön került egy Elvira Sarapatin nevű honanya, aki helyretette a dolgokat, és tisztázta, hogy ez itt Románia, nem a nem létező Székelyföld. Itt elsősorban mindenki román, és nincs jelentősége, hogy minek tartja magát, és megunták, hogy a románságot állandóan szidalmazzák, holott ők mintaszerűen rendezték a kisebbségi kérdést. Elvirke téved, mert ha még mintaszerűbben rendezik, akkor egyáltalán nem lennének magyarok, és nem lenne, aki elégedetlenkedjék. A magyarok most legújabban azt szeretnék, hogy külön ünnepük legyen március 15-e, minden magyarok ünnepe. Pedig Romániában annyi ünnep van, amelyen mind-mind ünnepelhetnének. Március 15-én államelnök korában Băsescu még köszöntötte őket, de az bizonyosan nagy tévedés volt részéről, és azóta jobb belátásra jutott: már harcol is ellene. Mondta is, hogy vá­lasszanak valami jobbat helyette. És milyen igaza van! Például ott van december elseje, amelyet vállvetve ünnepelhetnének a románokkal. De az sem ízlik nekik, ők állandóan különcködnek és egyebet akarnak.
A jelenlegi helyzetben még mindig a románok isszák meg a levét a magyarok követelőzésének. Ott van például a Sepsiszentgyörgyi Sepsi (Szepszi) labdarúgócsapat, amelynek tagjai döntő többségben románok, és ennek ellenére egy kalap alá veszik őket a magyarokkal. Hogy érezhették magukat a csapatban játszó tősgyökeres román játékosok, amikor azt kiabálták nekik, hogy: Nektek Románia nem otthonotok! Menjetek innen! Szerencsére az ellenfél szurkolóit jól megbüntették ezért, de a Sepsit is szervezési hiányosságok miatt. Valószínű, mert a molinóra nem lett volna szabad általánosságokat írni, hanem konkrétabban:  csak a magyaroknak kell takarodniuk a tolerancia mintaértékű, hőn szeretett honából.