Emléktábla Kemény Jánosnak Pittsburghben

2017. október 25., szerda, Magazin

Emléktáblát avattak báró Kemény Jánosnak, az erdélyi magyar kulturális élet kultikus figurájának szülővárosában, a Pennsylvania állambeli Pittsburghben – számolt be a kolozsvári Fehér Holló Médiaklub Egyesület.

Az Ohio menti nagyváros magyarsága szép számban képviseltette magát az ünnepségen, amelyet a régió magyarságát sikeresen összetartó Jozsa Cornerben, azaz az ’56-os menekült Bodnár Sándor által vezetett Magyar Kultúrvendéglőben tartottak. Az emléktábla-állítás ötletgazdája, Szabó Csaba kolozsvári újságíró kétnyelvű beszédében elmondta: Kolozsvár és az erősödő erdélyi magyar társadalom üzenetét hozza a Kis-Szamos partjáról az Ohio mellé.
„Sokban hasonlít egymáshoz Pittsburgh és Kolozsvár. Folyók vajúdásának mitikus helyszíne Kolozsvár, mivel szomszédságában ömlik össze a Hideg- és a Meleg-Szamos, önmagukat újjáteremtve. Ez történik a legendás Fort Pitt előtt is, ahol a régi indiánháborúk és suhanó harci kenuk helyén ma az Allegheny és Monongahela folyik össze, megszülve a fenséges Ohiót. Mindkét folyó – a Kis-Szamos és az Ohio – partján el lehet merülni Kemény János Víziboszorkány című regényében, tűnődve azon, hogy regényhőse hogyan tutajozna itt, az Ohión, a hajókat és motorcsónakokat (el)kerülgetve” – fogalmazott Szabó Csaba.
Az újságíró beszédében emlékeztetett: amikor Kemény János megszületett Pittsburghben, a város még nem volt ennyire kiépülve. „Kossuth Lajosnak gyönyörű bronz emléktáblája van Pittsburghben, most már Kemény Jánosnak is lesz. Nem olyan szép, nem olyan elegáns, nem a Third Avenue egyik sarkát díszíti, de mégis, lélekben legalább olyan értékes, mint a Kossuthé” – jelentette ki.
Bodnár Sándor magyar közösségszervező 1956 eseményeiről beszélt angol és magyar nyelven, megjegyezve: talán nem véletlen, hogy éppen Kemény János halála napján, október 13-án gyűlt össze a pittsburgh-i magyarság ünnepelni.
„Engem 14 éves koromban lőttek meg a Corvin közben, de nem vesztettem el a hitemet a szabadságban és a magyar jövőben. Kisebb csodának tekinthető, hogy ennek a Kultúrvendéglőnek a falán ott áll majd egy magyar vőfélybot és egy árvalányhajas kalap között a Kemény János-emléktábla. Olyan kis csoda, amit akkor éreztem, amikor bicskámmal kivettem kölyökfejjel az orosz golyót a combomból, és nem fertőztem halálra magam a szökés közben, árkon-bokron, határokon túl menekülve. Ki hitte volna, hogy Kolozsvár lesz az a város, mely Kemény Jánosra emlékezik majd Pittsburghben? Ki hitte volna, hogy ebben a városban már nemcsak a Kossuth-emléktábla jelöli a magyar múltat és jövőt” – zárta beszédét Bodnár Sándor.
Szakács Imre, Magyarország New Yorki-i konzulja az anyaország szerepéről beszélt angol nyelven. „Magyarországnak minden magyar számít, éljen az Kolozsváron, ahonnan a Fehér Holló Médiaklub átröptette az óceánon ezt az emléktáblát, vagy Pittsburghben, ahol több ezer ember vallja magát magyarnak, anyenyelvét beszélve, törve vagy csak szeretettel emlékezve rá” – tette hozzá a konzul.
A rendezvényen sokan ezen a napon döbbentek rá, mit is jelenthet a vezetéknevük. A fiatal Kászony és Szepesi család már nem beszéli nagyszülei nyelvét, de meghatódva fogadták a Fehér Holló Médiaklub újabb meghívását, amelynek során mindketten Erdélybe jönnek majd egy hétre, ahol székely gyerekek – kászoniak – segítenek nekik újrata­nulni őseik nyelvét.
Az emléktábla-állítás költségeit a Fehér Holló Médiaklub Egyesület, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Ratiu Family Charitable Foundation támogatta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1202
szavazógép
2017-10-25: Magazin - Váry O. Péter:

Öreg autók történelmi háttérrel

A Retromobil Club Románia szimultán, az ország 28 városában szombaton szervezett Őszi retróparádéjával lezárult a veterán autósok, motorosok évada: mostantól a legtöbb régi járgány tulajdonosa beteszi a garázsba szeretett, dédelgetett járművét, ahonnan majd csak tavasszal kerülnek ismét elő.
2017-10-25: Magazin - :

Szobor Kós Károlynak és Bartha Miklósnak (Kolozsvár)

Kós Károly építésznek, írónak, könyvkiadónak, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokának, valamint Bartha Miklós írónak, politikusnak, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alapítójának, első alelnökének állítottak szobrot pénteken Kolozsváron az Írisz-telepi református templom kertjében.