Óraátállítás
A szombatról vasárnapra virradó éjszakán visszatérünk a rendes időszámításra: hajnali 4 órakor az órákat visszaállítjuk 3 órára.
XV. Háromszéki Kolbászparádé és Káposztafesztivál
Sepsiszentgyörgyön a rendezvény bemelegítőjeként a főtéren ma két koncertre várják az érdeklődőket: 18 órától Amnesia, 19 órától Bagossy Brothers Company.
A szombati program: 9–10 óráig regisztráció, előkészületek, 10–11 óráig a kellékek átvétele, asztaldíszítés, 11–13 óráig kolbásztöltés (élőben követhető a rendezvény Facebook-oldalán). 13 órától a Rétyi Kováts András Fúvószenekar műsora, 14.30-tól Kelekótya-koncert. 15.45-kor kezdődik az ország legvékonyabb cérnakolbásza, illetve a Dino-kolbász elkészítése (élőben követhető a rendezvény Facebook-oldalán). 17 órakor a verseny eredményhirdetése. 17.45-től Open Stage-koncert, 19.30-tól Akcent-koncert.
Székföldi Magyar Napok
ERŐSD. Szombaton a helyi kultúrházban 13 órától kézműves-tevékenységek a Bodvaj Egyesület vezetésével, 15 órától köszöntőbeszédek, majd Móra Ferenc A cinege cipője című versét Aranyosi Rebeka és Róbert szavalja, A ló meg a kutya című magyar népmese Kertész Mónika és Ráduly-Baka Boglárka előadásában; Tortás jelenet – előadja Aranyosi Rebeka, Joó Andrea és Ráduly-Baka Rubinka, 15.30-tól Kéri Ferenc Az alkohol öl című vígjátéka a Szotyori Művelődési Ház színjátszó körének előadásában, 16.10-től Az erősdi hegytetőn... – népzenei összeállítás a Ráduly-Baka családi zenekar és az erősdi lányok előadásában, a műsort a Százlábú Néptáncegyüttes fellépése zárja.
Lobbanjanak fel az őrtüzek
A Székely Nemzeti Tanács partnerségben az önkormányzatokkal, történelmi magyar egyházakkal október 29-én, vasárnap délelőtt imanapot kezdeményez Székelyföld autonómiájáért, 17.30 órától pedig felgyúlnak a már szokásos helyszíneken az őrtüzek, vagy gyertyás-fáklyás megemlékezéseket tartanak. Sepsiszentgyörgyön két helyszínen lesz rendezvény: 17 órától a Pacén kezdődik, őrtűzzel folytatódik, illetve 17.30-tól a turulszobornál tartják a gyertyás rendezvényt, meghívott vendég Szili Katalin és Izsák Balázs. Az M1 televízió élő kapcsolásban jelentkezik a helyszínről. Mindkét megmozdulásra sok résztvevőt várnak a szervezők. Sepsiszéken a többi településen: Árkoson a falu Sepsiszentgyörgy felőli bejáratánál az út melletti kopjafánál, Málnáson a Felsőkapunál, Málnásfürdőn a Nyíres-tetőn, Illyefalván a Fenyőskarikánál, Kökösben a bányatónál, Sepsibodokon a téglagyárnál, Dálnokban az Akasztófa gyepjén, Angyaloson a rókafarmon, Maksán az Óriáspince-tetőn, Bikfalván a Zákány alján, Egerpatakon a Fergettyű-várnál, Kőröspatakon a Kápolna-tetőn, Mikóújfaluban a sportpályán, Sepsibükszádon a kis sportpályán, Orbaiszéken: Kovásznán Csomakőrösön a temető fölötti dombon, Zabolán a Halomtetőn, Kisborosnyón a Csere-tetőn, Kézdiszéken: Kézdivásárhelyen a vasúti répalerakónál, Bardoc-Miklósvárszéken: Bibarcfalván a templom mellett. A helyszínek folyamatosan kiegészülnek. Újabb információk az SZNT Facebook-oldalán (sznthivatalos) a bejegyzéseknél legfelül.
Táncház
Az évadnyitó sepsiszentgyörgyi táncházat szombaton 21 órától rendezik meg a Tamási Áron Színház előcsarnokában. A táncház teljes bevételét idős erdélyi zenészek megsegítésére ajánlják fel. Házigazda: Ádám Júlia és Melles Endre, muzsikál a Heveder zenekar és a Folker együttes. A táncházban táncoktatás is lesz, a házigazdák által tanított anyag a húzott táncrendhez igazodik az este folyamán. A szervezők mindenkit szeretettel várnak.
Kórustalálkozók
KOVÁSZNÁN a központi református templomban ma 18 órától tartják a XIII. Háromszéki Kamarakórus-találkozót. A rendezvényre a belépés ingyenes.
SEPSISZENTGYÖRGYÖN az Állomás negyedi Szent Benedek-templomban szombaton 10 órától a kilyéni Búzavirág dalkör által szervezett kórustalálkozón részt vesz a Szemerjai Református Dalárda, a Szent József Egyházi Kórus, a Kilyéni Református Vegyes Kar, a Papolci Református Vegyes Kar, a keresztvári Fekete Lajos Férfikórus, valamint a házigazda Búzavirág Dalkör.
Animációs világnap
A sepsiszentgyörgyi Cabiria Egyesület által szervezett rendezvény mai programja: Sepsiszentgyörgyön a Köntés Galériában (Csíki utca 5/A szám) 16 órától Varázsecsetem színes meséi (gyermekeknek) Hosszú Zoltán vezetésével, 18 órától Orosz Anabella illusztrátor grafikai kiállítása, 18.45-től válogatás a 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2017-es filmjeiből, 19.30 órától Pál Vendel sepsiszentgyörgyi rajzfilmkészítő interaktív 3D-s animációjának bemutatása. Szombaton Baróton a művelődési házban 18 órától filmvetítés: válogatás a 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 2017-es filmjeiből.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi mai programja: 16.15-től A négyzet (svéd–német–francia–dán filmdráma, 142 perc, 2017) román felirattal, 16.30-tól A kis vámpír (német–angol–dán–holland családi animációs film, 83 perc, 2017) román szinkronnal, 18.30-tól Que Dios nos perdone (spanyol fantasztikus thriller, 127 perc, 2016) román felirattal, 19 órától Kincsem (magyar romantikus kalandfilm, 121 perc, 2017) román felirattal, 21 órától Űrvihar (amerikai akció-sci-fi, 109 perc, 2017) román felirattal, 21.15-től Thor: Ragnarök (amerikai akciófilm, 130 perc, 2017) román felirattal.
Könyvbemutató
Kézdivásárhelyen az Erzsébet Teremben ma 17 órától Nagy János Románia hadba lépése 1916-ban – Trianon és a román történetírás című könyvét bemutatja és a szerzővel beszélget Ambrus Ágnes.
Verseny
Kovásznán a városi művelődési ház Ignácz Rózsa Termében szombaton 9 órától tartják az Ignácz Rózsa irodalomalkotó és prózamondó versenyt. A rendezvényre a belépés ingyenes.
Családi teadélután
A Kovászna Városi Művelődési Házban vasárnap 16 órától családi teadélutánt szervez a Tündérvár Székely Nagycsaládos Egyesület. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Hitvilág
A REFORMÁCIÓ NAGYHETE. A négy sepsiszentgyörgyi református gyülekezet és az evangélikus-lutheránus gyülekezet szervezésében a reformáció 500. évének tiszteletére ma 18 órától a szemerjai református templomban igét hirdet Zelenák József, fellép az evangélikus gyermekkórus; szombaton 18 órától a vártemplomban igét hirdet Bancea Gábor, majd a Gyöngyvirág utcai gyülekezet műsora következik.
TEMPLOMSZENTELÉS. Szörcsén vasárnap 14 órától 500 hálaadó hang címmel templomszentelési istentisztelet lesz. Igét hirdet Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese. Az istentisztelet után ötven fát ültetnek el a templomkertben a Reformáció 500 évének tiszteletére.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön mától csütörtökig naponta 20–8 óráig a Császár Bálint utcai Farma-Line I. (telefon: 0367 412 103, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), szombaton és vasárnap a Csíki utcai 231-es Dona (telefon: 0372 407 231, a Kaufland programja szerint); Kézdivásárhelyen hétvégén a Gábor Áron utcai I-es Ambrózia (telefon: 0267 360 608); hétfőtől a Dózsa György utcai Ambrózia II.; Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), szombaton 8–16 óráig, vasárnap 8–14 óráig a Farmacom (0267 340 914); Baróton szombaton 9–13 óráig a Mária (0267 377 314, sürgősség esetén: 0729 831 568) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Röviden
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma 19 órától társaságitánc-tanfolyam haladóknak.
ÚJ PROGRAM. A Sepsi ReKreatív Rt. október 28-tól, szombattól a sepsiszentgyörgyi uszodában módosítja a hétvégi programot: a 12 órai nyitás helyett szombaton és vasárnap 10 órától 20 óráig fogadják az úszni vágyókat.
ÁRAMSZÜNET. Ma 8–16 óráig Árapatakon, 8–15 óráig Sepsibesenyőn, szombaton 9–12 óráig Kézdivásárhelyen a Petőfi Sándor utcának a Dózsa György utca sarkától a központig tartó szakaszán, valamint a Tóth Sámuel utcában és a 70-es, 73-as udvartérben, hétfőn 8–15 óráig Dálnokban a 2, 3, 4-es transzformátorállomás körzetében, 10–13.30 óráig Sepsiszentgyörgyön a 128-as transzformátorállomás körzetében, a Grigore Bălan tábornok úti 16, 30, 31, 32, 64, 65, 66-os tömbházban szünetel az áramszolgáltatás.