Ukrán nacionalisták masíroztak Beregszász utcáin

2017. november 14., kedd, Világfigyelő

Vasárnap délután Beregszászon előre bejelentett, hatóságilag engedélyezett felvonulást tartott a Szvoboda (Szabadság) párt Karpatszka Szics (KSZ) elnevezésű katonai szervezete, tiltakozásul az ukrán oktatási törvényt érő kárpátaljai magyar és magyarországi bírálatok ellen. A menet közel száz résztvevője petárdákat és füstbombákat dobálva vonult több mint egy órán át a város utcáin, miközben nacionalista jelszavakat skandált.


A magyar konzulátus épülete előtt Oleg Kucin, a KSZ parancsnoka, a vereckei honfoglalási emlékmű egyik gyújtogatója a Kárpátalján működő két magyar külképviselet vezetőinek címzett petíciót olvasott fel, amelyben – a kisebbségellenes oktatási törvény magyarországi bírálatára utalva – a többi között arra szólította fel Budapestet, hogy ne avatkozzon be Ukrajna belső törvénykezésébe. A szónok felháborodásának adott hangot amiatt, hogy Beregszászon sok a kétnyelvű és a magyar felirat, valamint a magyar nemzeti jelkép.
A városháza előtt elhaladva a tüntetők, kihasználva az ott posztoló rendőrök tétlenségét, egy zászlórúddal leemelték az épület erkélyéről a magyar nemzeti lobogót, amelyet meg is akartak gyújtani, de Kucin ezt megakadályozta. A zászló rövidesen visszakerült a helyére. Később kisebb dulakodás alakult ki a rendőrök és az őket petárdák dobálásával provokáló tüntetők között.

Magyarország tiltakozik
Magyarország elvárja Ukrajnától, hogy tartsa féken az olyan nacionalista csoportokat, mint amelynek tagjai a hétvégén letépték a magyar zászlót a beregszászi polgármesteri hivatalról – jelentette ki Szijjártó Péter tegnap Brüsszel­ben. Az európai uniós tagországok külügyminiszteri tanácskozásának szünetében tartott sajtótájékoztatóján a kül­gazdasági és külügyminisz­ter elmondta, hogy az üggyel kapcsolatban bekérették Ukrajna budapesti nagykövetét.  Hangsúlyozta: egy jól működő és európai integrációra vágyó országban nem tűrik el az ilyen eseményeket. Az elkövetőket mielőbb kézre kell keríteni és felelősségre kell vonni – mondta Szijjártó.

Titkosszolgálatokra mutogat a kormányzó
Felháborítónak tartja a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal azoknak a jobboldali tüntetőknek a viselkedését, akik vasárnap füstbombákat dobálva vonultak fel Beregszászon – közölte Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó. Az ukrajnai megye vezetője a hivatalos honlapjára (Moskal.in.ua) tegnap feltett bejegyzésében arra emlékeztetett, hogy miközben Ukrajna felső szinten mindent megtesz annak érdekében, hogy közös érintkezési pontokat találjon és elsimítsa az új oktatási törvény miatt Magyarországgal kialakult nézeteltéréseket, addig egy maroknyi kisebbség provokatív viselkedésével megpróbálja egymásra uszítani a két népet. A vasárnapi beregszászi akció megmutatta, hogy a jobboldaliak egy követ fújnak az orosz titkosszolgálatokkal, akik igye­kezetükben „majd kibújnak a bőrükből”, hogy Kárpátalján nemzetiségi alapon destabilizálják a helyzetet – tette hozzá.
„Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a provokatív akciót szervező erők a legminimálisabb támogatással sem rendelkeznek Kárpátalján (amit jeleznek a 2015 őszi helyhatósági választások eredményei)” – írta a kormányzó, megjegyezve, hogy a füstbombás felvonulás résztvevőinek többségét a szomszédos megyékből, elsősorban Lemberg (Lviv) környékéről szállították Beregszászra.
Hennagyij Moszkal hangsúlyozta, hogy Kárpátalja lakói nemzetiségüktől függetlenül Ukrajna patriótái, s az első kárpátaljai hős, aki életét áldozta a kelet-ukrajnai harcokban, magyar nemzetiségű beregszászi lakos volt. Bírálta a rendőrség magatartását, mert az szerinte tétlenül szemlélte a provokációt Beregszászon. Rámutatott arra, hogy ukrán törvények és nemzetközi egyezmények garantálják a nemzetiségek anyanyelvének és jelképeinek használatát. Végezetül meggyőződését fejezte ki, hogy a máshonnan érkező provokátoroknak nem sikerül egymás ellen uszítaniuk a nemzetiségeket Kárpátalján.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 817
szavazógép
2017-11-14: Közélet - Bokor Gábor:

Kovásznai kórusok találkozója

Tizenhetedik alkalommal szervezték meg a hétvégén a kovásznai kórusok találkozóját. A szombati eseményen a római katolikus templomban hat kórus mutatkozott be. Mindannyiuk – Református Férfidalárda (karnagy Antal Ernő), Cinke Kórus (Péter Artúr), Tiszta Szív Diákkórus, (Gyerő Katalin), Hozsanna Kamarakórus (Gyerő Katalin), Pastorala Kamarakórus (Szántó Kinga), Szent István Katolikus Kórus (Kercsó Ferenc) – fellépését vastapssal jutalmazta a hallgatóság.
2017-11-14: Világfigyelő - :

Az Európai Parlament elnöke: Megduplázná az uniós költségvetést

Az eddigi 140 milliárd eurónak a duplájára, 280 milliárd euróra kell emelni az Európai Unió éves költségvetését az Európai Parlament elnöke szerint. Antonio Tajani a Berliner Morgenpost német lapban tegnap megjelent interjúban kiemelte, hogy a 140 milliárd euró a tagállamok összesített hazai össztermékének (GDP) egy százalékát sem éri el. Ez nem elég az EU feladatainak ellátásához.