Hát, ezt is megértük. Úgy suhant el kétezer év, mint egy könnyű, tavaszi szellő. Mondjuk, ahol én élek, konok, kemény, fafejű székelyek között: a szellő hóvihar. Európában már nem divatos, nem korrekt, nem halálfüle, direkt nem mondom, hogy nem píszí, nem. A lényeg: a kereszt ma már sértő. Még egyszer leírom: a kereszt sértő. Harmadszorra is: a kereszt sértő.
Melyik Európának? Amelyik az általunk ismert civilizált világot teremtette?
A felfedező, bátor, harcos Európának? A reformátoroknak? A reneszánsznak? Hagyjuk is. Nem. Ez egy másik világ. Szomorúan, tényleg szomorúan, de hagyjuk meghalni azt a világot, ahol harmadik nemet vezetnek be az anyakönyvekbe, ahol minden lehetsz, csak keresztény nem, közben Heidelbergben üvölt a müezzin, Göteborgban már nincs külön férfi és női illemhely, és Németországban állatbordélyok nyílnak.
Néha-néha, úgy naponta kétszer történik egy terrorcselekmény, pár száz ember meghal, már el sem éri az ingerküszöbünket. Napi hír. De a kereszt… Igen, azt le kell venni, a fene sem érti miért, tényleg megbolondult a világ? Igen, megbolondult. A kereszt amúgy nem a muszlimokat sérti. Erre hivatkoznak, de soha, egyetlen vezető mollát, ajatollahot, bárkit nem hallottam erről így nyilatkozni. Szerintük is a Könyv emberei vagyunk, békességben élünk, Insalláh.
Nem. A kereszt másokat sért. Nem tudom megnevezni, nem is akarom. Ki tudná ma már, ki ácsolta az ács fiának a keresztet? Fátylat rá. De a keresztre nem. Nem vagyok vallásos ember, katolikus létemre legalább tíz éve nem gyóntam. Feleségem unitárius. Nem járok templomba, ahogyan errefelé mondják: romlott katolikus vagyok. De a kereszt, az szent. Mert jelkép, mert hozzám tartozik, akkor is, ha éppen sztoikus vagyok, buddhista, alijázott magyar, libanoni vagy kínai adventista. Ez jelkép.
A kereszt régebbi, mint a kereszténység, már a kőkorszaki barlangokban jelen van, mint a négybe osztott mindenség, lehet horgokat rakni rá, lehet kettős kereszt, lehet hármas, lehet jeruzsálemi: de kereszt. Ennek az Európának a jelképe. Amit mi szeretnénk annak hinni: de nem. Csak mi vagyunk Európa, itt, a kicsi kisbetűs európa közepén, kicsi országok, kicsi falukkal, karcsú templomokkal és erődtemplomokkal, de a tornyon ott a kereszt.
Amúgy a lakóházaknál is. Mert megvéd. Villámlástól, istennyilától és ettől az őrülettől is. Amikor már az is bűn lassan, ha az ember keresztbe teszi a lábát. Keresztbe teszi a kezét. Keresztet már csak az vet harangszókor, aki teljesen elvetemült európai kövület. Ilyenkor köszönünk egymásnak. Kenyérre még a rendes ember keresztet rajzol, mielőtt megszegi.
Igen, ez Európa. A Kereszt. Viseljük. És nem engedjük levenni, mert a mi terhünk.
