Háromszék ökölvívói is csatlakoztak a Székelyföldi Ökölvívó Akadémia keretében működő alegységhez. Az elmúlt hétvégén Erdei Zsolt, becenevén Madár világbajnok magyar félnehézsúlyú profi ökölvívó, kétszeres Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke is Sepsiszentgyörgyre látogatott, ahol nyílt edzést tartott az érdeklődő gyerekeknek. A 43 éves egykori eredményes bokszoló türelemmel és figyelemfelkeltő módszerekkel vezette be a fiúkat és a lányokat az ökölvívás világába. Az esemény előtt alkalmunk volt elbeszélgetni Madárral, aki mesélt a Székelyföldi Ökölvívó Akadémia beindításának céljáról, a magyar ökölvívás helyzetéről és a bunyó iránti szeretetéről.
– 2017 elején gyergyószentmiklósi székhellyel indult a Székelyföldi Ökölvívó Akadémia. Miért érezték fontosnak a határon túli klubokat és gyerekeket bevonni?
– Szerettük volna megszólítani a határon túli magyarságot is. Egyrészt azért, mert patrióták vagyunk, másrészt nem csak önzetlenül. Tevékenységünk kezdetén Székelyföldre látogattunk, és voltam különböző városokban, ahol nyilvános edzéseket tartottam, és azt láttam, hogy a srácok vevők rá. Természetes bizonyítási ösztön van bennük, amit ki lehetne használni, mert manapság ez hiányzik. A lehető leghamarabb szeretnénk, ha az akadémia beindulna az öt alegységgel, ezek: Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely és Nagyszalonta – utóbbi ugyan nem Székelyföld, de az ottani gyerekeket is szeretnénk bevonni. Ha ezeken a helyszíneken meg tudunk szólítani legalább kétszáz gyereket, az már komoly előrelépés lenne, hiszen az ökölvívás nem csak egy kiugrási lehetőség a srácoknak, akik akár a nemzeti színeket képviselhetik világversenyeken. Nem mindenkinek fog ez sikerülni, de akiknek nem jön össze, azoknak is nagyon sokat tudunk adni. Azt akarjuk, hogy a gyerekek önállóan helyt tudjanak állni, keményen és szívósan szembenézhessenek az élet nehézségeivel, tisztelettudóak és alázatosak legyenek, megvédjék magukat és a számukra fontos embereket, én pedig azt gondolom, hogy ezek egy edzőteremben mind megtanulhatóak. Emellett tényleg ott van a világbajnoki, az olimpiai és az Európa-bajnoki éremszerzés lehetősége is, és aki az ökölvívás szerelmesévé válik, az eredményt is elérhet. Ha nem lesznek a szerelmesei, csak szeretik művelni ezt a sportágat, az sem utolsó, hiszen a sport az egészséges életmódra nevel, a sport által keményebbek és ellenállóbbak lesznek. Az ökölvívás nem brutális, erőszakos sport, persze megvan a keménysége, hiszen arcon ütnek, eltalálják a tested, de ezek mind olyan pillanatok, amelyekre az ember azt mondja, a fájdalmat le tudja küzdeni. Van ennek egy elméleti, stratégiai oldala, ahol előre ki kell számítani az ellenfél lépéseit, ami tényleg kamatoztatható lesz az életben.
– Ez azt jelenti, hogy Székelyföldön akad tehetséges fiatal. Vannak olyan gyerekek, akik a jövőben megismételhetik az ön eredményeit? Egyáltalán, mi szükséges ahhoz, hogy valakiből sikeres ökölvívó legyen?
– Nem akarom futtatni magam, ne is beszéljünk rólam, inkább ejtsünk szót másról, de azzal tisztában kell lenni, hogy Papp Lászlók vagy ilyen komoly nevek nem születnek minden évben, sőt, lehet, hogy egy évtizedben sem. Ezt ki kell várni, de amikor a csillagoknak az együttállása is úgy alakul, akkor minden lehetséges. Most is van olyan gyerek, aki a városban rohangál, és simán olimpiai bajnok lehet, de nem jut el az edzőteremig, nem is tudja magáról, hogy alkalmas nagy eredmények elérésére. Számunkra az a fontos, hogy opciókat biztosítsunk, mert a gyerekek csak azt csinálják, amit szeretnek. Csak akkor lehet elérni valamit, ha jóformán szerelemmel szeretjük azt, amit csinálunk, csak így jöhetnek az eredmények.
– Hogy halad a munka Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen?
– Még az alapköveket sem igazán helyeztük el, persze megvannak az elméleti hátterek, hogy mit és hol szeretnénk, már kinéztük a helyszíneket. Nyilván, ha megkapjuk a megfelelő támogatást, azon nyomban elkezdődnek a munkálatok. Természetesen az edzéslehetőségek már most is megvannak, azok a srácok, akik az akadémiába kerülnek, már elkezdtek edzeni, de vannak városok, ahol a helyszínnel még bajban vagyunk. Most azt kell látni, hogy egy átfogó koncepciót építettünk ki, és ha ez sikerül és beindul, akkor itt dübörögni fog az ökölvívás-oktatás. Azok a gyerekek, akik bekerülnek az akadémiába, kollégiumban laknak, az étkezésük biztosítva lesz, akárcsak a napi két edzésük, mert a tanulás továbbra is a legfontosabb kell hogy legyen. Én sportiskolába jártam, de az edzőm mindig azt mondta, az első a tanulás, mert azzal alapozod meg az életed. A sportot előbb-utóbb abba kell hagyni, de a sport után még mindig marad egy életed, és ha nem tanulsz, akkor nem tudhatod, hogy akarod folytatni. Azt gondolom, az embernek egész életében tanulnia kell ahhoz, hogy amikor esténként lefekszik, elmondhassa magáról azt, ma is egy kicsit több lettem, mint tegnap voltam.
– A sportolni hajlandó gyerekekért számos sportág küzd, milyen esélyekkel indul értük harcba az ökölvívás, amely talán kissé háttérbe szorul a látványos és a médiában rendre szereplő csapatsportágakkal szemben?
– Nincs egyszerű dolgunk, de vannak olyanok, akik szeretik a harcot, a keménységet, vannak, akik érzik magukban a kurázsit, hogy ők ki akarják próbálni magukat szemtől szemben egy másik emberrel. A csapatsportok teljesen más felkészülést igényelnek, hiszen számíthatnak a másikra, és ki kell kölcsönösen szolgálniuk egymást. Az ökölvívás esetében csak magára van utalva az ember, szóval ha valaki azt érzi, hogy önállóan meg tud oldani feladatokat, önállóan képes arra, hogy legyőzzön valakit, önállóan akar gondolkodni, akkor egyéni sportot kell választania. Annak ellenére, hogy vannak edzők és sporttársak, az ökölvívás kicsit magányos sportág, mert amikor az ember a szorítóban van, akkor nem számíthat senkire, csak magára és arra a munkára, felkészülésre, amit a mérkőzés előtt elvégzett. Amikor beléptem a szorítóba, nyugodt voltam, mert tudtam, hogy mindent megtettem a győzelemért, ha pedig vereséget szenvedtem, az azért volt, mert az ellenfelem jobb volt.
– Áprilisban önt nevezték ki a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökének. Milyen céllal vágott bele a munkába, és fél év alatt mit sikerült megvalósítani?
– Április 1-jén az a megtisztelő és felelősségteljes munka hárult rám, hogy én lettem a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke. Nem születtem elnöknek, én egy „mezei” sportoló vagyok, aki a ringből pottyant az íróasztal mögé. Alaposan át kell látnom ezt az egész struktúrát, a tanulási szakasz még folyamatban van, de azt gondolom, egyre jobban kezdek rálátni, és érezni azt, hogy mi egy vezetőnek a feladata. Nem egyszerű történet, de már most sikerült olyan döntéseket hozni, amelyek kecsegtetőek, de sajnos, olyan lépést is meg kellett tenni, hogy be kellett szüntetnünk egy akadémiát Magyarországon. Azt gondolom, teljesen megváltozott a kommunikációnk, a márkaépítésünk, persze még mindig nem tökéletes, de sokkal jobb, mint amilyen volt. Változás történt a bírói bizottságban, nemzetközi szinten nagyon jól kezdünk helyezkedni, de ezek mind kezdeti lépések, megágyaztunk annak, amire később lehet építkezni. A Székelyföldi Ökölvívó Akadémia pedig szerves része ennek, amit szakmai munkánkkal teljes mértékben szeretnénk támogatni. Személyesen szeretnék rendszeresen ellátogatni Székelyföld különböző városaiba a helyi edzőket továbbképezni. Azt tudni kell, hogy Magyarországon is szükséges az edzői képzés, akárcsak a bíróképzés, az egyéni menedzselések, mert el vagyunk maradva. Versenyre visszük a bírókat, anyagi hátteret biztosítunk számukra, szeretnénk, hogy többcsillagos bíróink legyenek. A megfelelő háttér is szükséges, nem elég csak kiváló ökölvívókat kinevelni, szükséges a sportág fejlődéséhez a diplomácia. Nem is olyan rég lehetőségem volt a miniszterelnök úrral beszélni, és egy stratégiai tervvel a fejemben távoztam tőle, illetve biztosított, hogy lehetőségéhez mérten mellettünk áll és támogat, ami nagyon fontos lépés.
– Mint elnök és egykori bokszoló, hogyan látja a magyar ökölvívás jelenlegi helyzetét?
– Kevés bunyósunk van, akik vannak, még nem elég érettek, de megfelelően tehetségesek ahhoz, hogy a jövőben képviselhessék az országot olimpiákon, világ- és Európa-bajnokságokon, akár éremesélyesként is. Pillanatnyilag a 2020-ban rendezendő olimpia túl közelinek tűnik eredmény szempontjából, vagyis a magyar csapatban nem látom azt a személyt, aki Tokióban meglepetést tudna okozni, viszont 2024-ben már éremesélyesként kell szorítóba lépniük.
– Elnökként mennyi ideje maradt az utánpótlás-nevelésre? Tart edzéseket, esetleg néha edzésképpen ön is szorítóba lép?
– Nem nagyon maradt időm edzést tartani, jelenleg én vagyok a magyar ökölvívás karmestere, aki minden jó ötletet szívesen fogad, hallgat meg és támogat. Arra sajnos nincs időm, hogy edzésre járjak, és segítsek a srácoknak, persze még előfordul, hogy hetente egyszer rájuk nézek, mert tudom, hogy motiváló hatással van a teljesítményükre. A motiváció nagyon fontos a sportban, nélküle nem születnek eredmények. Arra aztán végképp nincs időm, hogy én szorítóba lépjek, ez teljesen háttérbe szorult, mert elnök vagyok, néha bejárok a srácokhoz edzésre, aztán a családomnak, a három gyerekemnek is szüksége van rám. Pillanatnyilag háttérbe szorítottam magam, nincs időm arra, hogy magamat is eddzem, ez pedig meg is látszik rajtam. Bízom benne, hogy eljön az én időm, és újra lejárhatok edzésre egy kicsit mozogni.