Azt mondják, hogy ma a vallási, politikai és gazdasági fundamentalizmusok jelentik a legnagyobb veszélyt az emberiségre, ezek között pedig talán a neoliberalizmus a legrosszabb. Ez a sokarcú és fondorlatos veszély egyre közelebb nyomul törékeny kis világunkhoz. Létfontosságú tehát, hogy vallásos vagy nem vallásos, de normális világban, emberiségben, nemzetben gondolkodó, hazájukat, hitüket, családjukat féltő emberek fölösleges és mesterségesen létrehozott akadályokkal ne nehezítsék egymás dolgát, hanem összefogni próbáljanak.
Ma is szemtanúi lehetünk olyan versengésnek, mely azt döntené el, hogy melyik a legjobb vallás? A válasz pedig egyszerű: az, amely által jobb emberek leszünk, amely által a legközelebb kerülünk Istenhez. Bármi, ami könyörületesebbé, érzékenyebbé, tárgyilagosabbá, jobban szeretni tudóvá, emberségesebbé, felelősségteljesebbé, etikusabbá tesz, az jó.
A fenti frappáns válasz vélhetően a dalai lámától származik. A vélhetően kifejezés az internetes, e-levél lavinákkal telezsúfolt világunk olykor becsapós voltának tudandó be. S ha eddig csak felhasználtam gondolatait, most szó szerint idézném őt: „Engem, nem érdekel, ki milyen vallású, vagy hogy vallásos-e vagy sem. Ami számomra valóban fontos, az az, hogy miként viselkedik társai, családja előtt, a munkában, közösségben és a világ előtt. Mert a világmindenség tetteink és gondolataink visszhangja.” Szép gondolat. S, hajh, ha legalább pár politikusunk, papunk hallaná és gyakorolná! Magunkról nem is beszélve. Hadd álljon még itt egy intelme: „Vigyázz gondolataidra, mert szavakká fognak válni. Vigyázz szavaidra, mert tettekké fognak válni. Vigyázz tetteidre, mert szokásokká fognak válni. Vigyázz szokásaidra, mert jellemeddé fognak válni. Vigyázz jellemedre, mert az sorsodat fogja alakítani, és sorsod lesz az Életed.”
A napokban több embert hallgathattam meg. Méltatásokat, viszontválaszokat, köszöntőket mondtak. Egyik veretesebb volt, mint a másik. És mindegyik mögött ott álltak a nagyszerű tettek is. A Szent Adalbert-díjas, öt „testvéres”, ötgyerekes elfogódott dr. Velkey György, ki erdélyi, kárpátaljai, anyaországi gyerektestecskét és -lelkecskét egyaránt gyógyít; a Csanád Béla-díjas dr. Osztie Zoltán, ki határtalanná tette a KÉSZ-t, befonva a Kárpát-medencét; Tata polgármestere, Michl József, ki házigazdaként könnyes szemmel beszélt mély hitéről; a veretes magyar szavú és karizmatikus Havassy Bálint tatai plébános mind ilyen ember. Náluk a gondolattól az életig sor maradéktalanul megvalósult. S kik mindannyian csak összefogózva, csak a Jóistennel együtt lebírható nehéz­ségekről beszéltek. Mosolyogva. Mi meg arra gondoltunk: igen, ide ilyen emberek kellenek, nem mások.