Gyermekeink kifinomult „antennái” a tudattalan rezgéseket is jól fogják, pontosan érzik, hogy mi játszódik le a szülőkben, ha megérteni nem is tudják azt. Ha a szülők meghamisított valóságot, a meglévőnél jóval pozitívabb helyzetet próbálnak láttatni, azzal csak zavart keltenek csemetéikben, akiknek egymásnak ellentmondó információkat kellene összeegyeztetniük.
Hitelességünk egyik alapja, hogy elgondolkodunk viselkedésünkön, az azok mögött ható szándékokon, igyekszünk megkülönböztetni a régi és mai szükségleteinket. Hiteles az, aki következetesen kitart saját értékrendszere mellett, tudatosan éli meg belső és kapcsolati konfliktusait, napi fáradtságát is felvállalja. Minden választásában igyekszik a saját és a többi ember javát szem előtt tartani, nem félelemből lemondani valamiről.
A hitelesség az, ha képesek vagyunk felismeri saját hiteltelenségünket, bocsánatot kérni és megbocsátani, újrakezdeni az utunkat. Ez a viselkedésmód teszi lehetővé, hogy észrevegyük, ha villog a vészjelző, és ez ad biztonságot  gyermekeinknek is, ez neveli őket.
– Már nem tudok bízni Apában, mert észrevettem, hogy amikor mi lefekszünk, olyan filmet is megnézett a tévében, amit nekünk nem engedne meg – panaszkodott édesanyjának a kiskamasz. A beszélgetés után az aggódó feleség továbbította az üzenetet férjének, és figyelmeztette: elveszítheti fia bizalmát, megromolhat a kialakulóban levő jó kapcsolatuk. Az édesapa elsőre csak legyintett, végül is egy felnőttnek mást szabad, mint egy gyermeknek. De aztán mégis próbált egy megfelelő alkalmat keresni a beszélgetésre.
– Kiderült, hogy valóban nagyon neheztel rám, de a legfőbb veszély a hitelem elveszítése volt. Megköszöntem neki, hogy ilyen komoly kritikával illetett. Hangsúlyoztam, hogy nagyon jó és fontos, hogy tudjuk egymást figyelmeztetni a hibáinkra. Arra is kértem, hogy ne haragudjon rám, ha én is figyelmeztetem valamire, fogadja szeretetként, mint ahogyan én is örülni fogok, ha valamiért ismét szólni fog nekem – mondta el később az édesapa.
A történet jól mutatja, hogy milyen háttérmunkára, milyen alapozásra van szükség ahhoz, hogy a szülő elfogadott és hiteles vezető legyen a családban. Szavainak nem az ad hitelt, hogy ő viseli a kalapot vagy ő keresi a pénzt, hanem hogy a szavai és a tettei összhangban vannak egymással. Ez egy olyan elv, amely az egyenlőséget húzza alá szülő és gyermek között, és ez képezi a párbeszéd alapját közöttük.
A szülői hitelesség kérdésében talán az alábbi rövid, tanulságos történet gyújthat több világosságot.
Egy anya elvitte kisfiát a híres indiai bölcshöz, Mahatma Gandhihoz, és így könyörgött: „Kérlek, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot”. Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta: „Két hét múlva hozd vissza a fiadat.” A meglepett asszony megköszönte a dolgot, és két héttel később visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta: „Ne egyél cukrot!” A nő hálásan, de meghökkenve mondta: „Két héttel ezelőtt is megmondhattad volna neki ugyanezt.” Gandhi azt válaszolta: „Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot”.
Szülői hitelességünk alapja: azt testesítsük meg, amit tanítunk, és csak azt tanítsuk, amit megtestesítünk.
 

Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Családpasztorációs ­Központ munkatársa