Mindenkiben benne van a gyűjtőszenvedély, akad, aki észre sem veszi, más tudatosan fejleszti – mint Botos Ferenc tanár úr is, aki szerteágazó gyűjteménye egy szeletének egy részét állította ki pénteken Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Házban.
A gyűjtőszenvedély még benne van minden gyerekemberben, egyeseknél idővel kihull, akiben megmarad, az akár tökélyre is emelheti – mondta el bevezetőjében József Álmos helytörténész a kiállítás megnyitásakor. Hozzátette, a gyűjtemény értéke nem pénzben mérhető, hiszen egy festmény érték, de önmagában még nem gyűjtemény, egy szalvéta alig ér valamit, de mikor sok van belőle, határozottan felértékelődik, lenyűgözi az embert. A gyűjtemény, bármi is legyen az, ha komolyan foglalkozik vele az ember, nevel is és tanít is, mondta, saját példáján mutatva be, hogyan vált bélyeg- és képeslapgyűjtőből helytörténésszé.
A jelvény – mert Botos Ferenc ezúttal ezekből állított ki – szimbólum, tömeges megjelenése a 19. század elejére tehető, hőskora a második világháború után kezdődött és ma is tart, ismertette Botos Ferenc. Elmondta, ő 1953 óta gyűjti a jelvényeket, körülbelül tízezer darabot számláló gyűjteményének – ebből mintegy 3500-at állított ki – 85 százaléka 1945 utáni, és zömmel a volt szocialista államokból származnak, nyelvtudása révén ugyanis ezekhez jutott hozzá. Ezekben az államokban rengeteg jelvény készült, mert, mint mondta, a szovjet rendszerben a beszédek mellett a propaganda legjobb és az agymosás legolcsóbb eszköze volt – mára már egy letűnt korszak tárgyi emlékeivé váltak. És bár tömbházlakásában állandó helyhiánnyal küszködik (rengeteg könyv mellett több száz bakelitlemezzel rendelkezik, nagyon komoly gyűjteménye van még gyufacímkékből, ceruzákból, poháralátétekből, bélyegekből is), a gyűjtést folytatja, mert az olyan szenvedély, mint a krónikus betegség: nem lehet kigyógyulni belőle, zárta beszédét Botos Ferenc.
