Pedig a fotók szinte azonos pillanatban készültek, a két fotóst alig egy-két méter választotta el egymástól. Az egyik kép pontosan elkapta a pillanatot, ahogy a merénylő arca eltorzult a testét ért lövéstől, és rögzítette a rémületet a körülötte állók arcán, a másik fotó gépét viszont a másodperc tört részével ugyan, de a merénylet előtt kattintották el. Nem nehéz kitalálni, hogy melyik kép melyik karrierúthoz vezetett.
Mindketten jó fotósok voltak: Robert H. Bob Jackson és Ira Jefferson Beers is. Beers végigjárta a ranglétrát a helyi lapnál, és rajongott a hírfotózásért, mindig a tökéletességre törekedett. „A szerencse csak a felkészültség végterméke” – ez volt a kedvenc mondása, és e szellemiségben dolgozott. Jacksont sokan vádolták azzal, hogy csak családi kapcsolatokon keresztül sikerült fotós állást találnia, de hamar bizonyította elhivatottságát és rátermettségét. Beershez hasonlóan elismert riporter lett. Két nappal később, amikor Oswaldra vártak, Beers még mindig azért volt bosszús, mert egy meggondolatlan hiba miatt lemaradt az elnök elleni merényletről: tökéletes helyen állt, hogy lefotózhassa a támadót, látta is a könyvtár ablakában a fegyver csövét, de néhány perccel korábban ellőtte az utolsó kockáját, és csak követte az elnöki menetet a következő helyszínre, ahol megtörtént a tragédia.
11:21-kor két nyomozó kíséretében lépett ki a rendőrség épületéből Lee Harvey Oswald, a rabszállító felé vitték, amit addigra már körbevettek az újságírók, fotósok és operatőrök. Közöttük állt Jack Ruby is, egy helyi sztriptízbár vezetője, aki fegyvert rántott az elnök merénylőjére.
A rosszul megvilágított folyosón az akkori technikával minden fotósnak nagyjából egy esélye volt elkapni egy izgalmas pillanatot. A vaku újratöltése nagyjából öt másodpercig tartott, a gépekben a filmet kézzel kellett tovább tekerni. Igazi idegjáték lehetett, hogy ki melyik pillanatban nyomja meg a kioldógombot.
Beers elmondása szerint szeme sarkából meglátta, amint valaki mellette hirtelen mozdulatot tesz Oswald felé, de azt hitte, hogy csak egy másik fotós próbál jobban helyezkedni. Aztán a férfi káromkodni kezdett, Beers pedig elkészítette a képét, nehogy ez a valaki bemozogjon elé, és takarja a merénylőt. A férfi viszont tüzet nyitott. Jackson szintén a szeme sarkából látta a jelenetet, de pontosan 0,9 másodperccel később exponált, mint Beers.
Beers épphogy lemaradt Jack Ruby lelövéséről. Az utolsó utáni pillanatot kapta el a merénylet előtt, Jackson viszont hihetetlen szerencsével pont az akció legdrámaibb pillanatát örökítette meg. Egyikük sem tudta, hogy mit visz magával a szerkesztőségbe, a különbség a címlapokon vált először láthatóvá. Jacksont már a sötétkamrában körülrajongták a szerkesztői. Azonnal felismerték a kép erejét, biztosra vették, hogy Pultizer-díjat fog kapni érte. Kritikát Beers sem kapott a fotójára, de mindenki érezte, hogy nem az igazi.
Családja és egykori kollégái szerint Beers sosem bocsátotta meg magának, hogy lemaradt a pillanatról. Az eset után elmúlt az addigi munkakedve, árnyéka lett önmagának. Láncdohányos lett, nem érdekelte már a fotózás, de a pályán maradt korai haláláig, amit szívelégtelenség okozott az ötvenes éveiben.
Jackson viszont megnyerte a Pulitzer-díjat. Senki nem vitatja, hogy nem érdemelte volna meg, de attól a naptól kezdve minden munkájánál a rangos díjat nyert fotó lett a mérce, amihez lehetetlen volt folyamatosan, minden egyes alkalommal felnőni.
A merényletről készült fotót kinagyítva két helyen is kiakasztotta a házában. Több tízezer dollárt keresett jogdíjakból, az eredeti negatívból készülő új nyomatok a mai napig több ezer dollárba kerülnek, egy Los Angeles-i galéria pedig 1500 dollárért árulja számozott másolatait. A kép alapján még egy paródia is készült a merényletről, ebből 3000 dollár ütötte a markát. (Dallas News/Index)