Észak-Korea sikeres kísérletet hajtott végre Hvaszong-15 típusú, új fejlesztésű interkontinentális ballisztikus rakétájával, amely képes elérni az Egyesült Államok egész területét – közölte tegnap a világtól elzárkózó ország állami médiája.
A nukleáris robbanófejjel felszerelhető, minden eddiginél nagyobb teljesítményű rakéta 4475 kilométeres magasságba emelkedett, és 53 percnyi repülés után indítóhelyétől 950 kilométer távolságra csapódott be – tudatta a hivatalos nyilatkozat, amelyet egy tévébemondó olvasott be.
Az észak-koreai fegyverprogramot nyomon követő, Aggódó Tudósok Szövetsége elnevezésű szervezet egyik vezető szakembere, David Wright nyilatkozatban szögezte le, hogy normális röppályán repülve a rakéta 13 ezer kilométer távolságba juthatott volna el, ami több mint elegendő lenne az amerikai főváros, Washington eléréséhez. Számos nukleáris szakértő szerint azonban Észak-Koreának még be kell bizonyítania, hogy sikerült minden technikai akadályt leküzdenie, beleértve a nukleáris robbanófej célba juttatását interkontinentális rakétával, de erre is sor kerülhet hamarosan.
Az AP hírügynökség azt írta, hogy a mostani rakétakísérlet kihívás a Trump-kormányzatnak, amely nemrégiben helyezte vissza Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok listájára. A teszt egyben lerombolja a kérdés rendezésére tervezett diplomáciai erőfeszítéseket, fokozza a félelmet egy háborútól vagy egy esetleges amerikai megelőző csapástól, továbbá súlyos árnyékot vet a jövő évi phjongcshangi téli olimpiára Dél-Koreában.
Az észak-koreai rakétaprogram folytatására adott válaszlépések szigorításában állapodott meg szerdán Donald Trump amerikai elnök és Abe Sindzó japán kormányfő, egyúttal nagyobb szerepvállalásra szólították fel Kínát – közölte egy japán kormányszóvivő. Trump és Abe egyetértett abban, hogy erősíteni kell a két ország észak-koreai fenyegetéssel szembeállított elrettentőképességét. A két vezető abban is egyetértett – mondta Nisimura Jaszutosi –, hogy Kínának nagyobb szerepet kell játszania Észak-Korea megfékezésében.
Kína határozottan elítélte a keddi észak-koreai rakétakísérletet, egyben arra szólította fel Washingtont és Phenjant, hogy újítsák fel tárgyalásaikat. Keng Suang kínai külügyi szóvivő kifejtette, hogy a kialakult helyzetre a Peking által kezdeményezett kettős moratórium jelenthet megoldást. Az indítvány szerint az észak-koreai nukleáris- és rakétakísérletek felfüggesztésével egy időben fel kellene hagyni a dél-koreai és amerikai közös hadgyakorlatokkal. Washington ugyanakkor erre nem hajlandó. Abe Sindzó japán miniszterelnök tegnap az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli összehívását követelte. A felhíváshoz az Egyesült Államok is csatlakozott.
A phenjani rezsim 2006 óta szerepel a világszervezet szankciós listáján fegyverkezési és nukleáris programja miatt. Az ENSZ BT legutóbb szeptember 11-én fogadott el újabb, a korábbiaknál szigorúbb büntetőintézkedéseket, először véve célba Észak-Korea olaj- és gázellátását, válaszul az ország szeptember elején végrehajtott hatodik, és minden eddiginél nagyobb hatóerejű nukleáris kísérleti robbantására.
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter nyilatkozatban azt szorgalmazta: a nemzetközi közösség tegyen további lépéseket a már meglévő ENSZ-szankciókon felül, hogy rákényszerítse Phenjant atomfegyverprogramjának leállítására. Tillerson kijelentette, hogy az Egyesült Államok és Kanada kezdeményezni fogja ENSZ-tagállamok, köztük Dél-Korea, Japán és más érintett országok találkozójának összehívását, hogy megvitassák, miként tudna a nemzetközi közösség szembeszállni Észak-Koreának a nemzetközi békét fenyegető lépéseivel.
Oroszország elítéli és provokációnak tartja az új észak-koreai rakétakísérletet, ugyanakkor minden felet nyugalomra int, nehogy a Koreai-félszigeten kialakult helyzet a legrosszabb forgatókönyv szerint alakuljon – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Szerinte a kísérlet a feszültség további éleződését provokálja ki, ami elodázza a krízishelyzet rendezését. Arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon Phenjan mérlegeli-e az észak-koreai nukleáris probléma rendezésére Moszkva és Peking által kidolgozott útitervet, a szóvivő kijelentette: egyelőre nincs ok optimizmusra. Az orosz külügyminisztérium Észak-Koreát rakéta- és nukleáris kísérleteinek felfüggesztésére szólította fel, az Egyesült Államokat és Dél-Koreát pedig arra, hogy ne tartsák meg a december elejére meghirdetett rendkívüli és példátlan nagyságú hadgyakorlatot. A tárca rámutatott, hogy ezek a lépések tovább súlyosbítják az amúgy is robbanásveszélyes helyzetet. Leonyid Szluckij, az orosz törvényhozás alsóháza külügyi bizottságának elnöke kijelentette, hogy Moszkva a történtek után sem fogja visszarendelni a jelenleg Phenjanban tárgyaló orosz parlamenti küldöttséget. Szluckij szerint a delegáció azon dolgozik, hogy elejét vegye a feszültség további éleződésének. A képviselő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Észak-Korea egyelőre nem hallgat az orosz fél felszólításaira, de reményét fejezte ki, hogy a konfliktus érintettjei körében felülkerekedik a józan ész.
Abe Sindzó japán miniszterelnök telefonon egyeztetett Mun Dzse In dél-koreai államfővel, aki szintén további ENSZ-szankciókat sürgetett Észak-Koreával szemben. A húszperces telefonbeszélgetés során a dél-koreai elnök és a japán kormányfő a két ország közötti együttműködés erősítésében állapodott meg, és abban, hogy az Észak-Koreával szemben elrendelt büntetőintézkedések, valamint a kommunista országra gyakorolt nyomás fokozását fogják sürgetni az ENSZ BT mai ülésén.