Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) emberei sorra veszik Å‘rizetbe a múlt héten Oroszországba menekült és posztjáról lemondott volt luhanszki elnök, Ihor Plotnickij hÃveit – közölte Andrij Liszenko, az ukrán védelmi minisztérium kelet-ukrajnai hadműveleti ügyekben illetékes szóvivÅ‘je.
A tisztségviselő szerint az FSZB együttműködve a szakadár Donyecki Népköztársaság hasonszőrű szervezetével sorra járja a hivatalokat Luhanszkban, és őrizetbe veszik azokat, akik Plotnickij környezetéhez tartoztak. Liszenko úgy tudja, hogy a műveletet azzal a fedősztorival hajtják végre, amely szerint az intézményeknél bombariadót jelentettek be, vagy ukrán diverzánsok után kutatnak. Liszenko közölte, hogy többek mellett eddig az önkényesen kikiáltott Luhanszki Népköztársaság rendvédelmi szerveinek több munkatársát, valamint a szakadár második hadtest parancsnokait vették őrizetbe. Arról, hogy hány embert, kiket, nem közölt részleteket.
Ihor Plotnickij, az önkényesen kikiáltott Luhanszki Népköztársaság elnöke múlt pénteken mondott le egészségügyi okokra hivatkozva posztjáról. Utódjának Leonyid Paszicsniket, a szakadár terület állambiztonsági miniszterét nevezte meg ideiglenesen a következÅ‘ vezetÅ‘választásig. Plotnickij múlt csütörtökön menekült Oroszországba. A belviszály Luhanszkban azután robbant ki, hogy Plotnickij múlt hétfÅ‘n úgy döntött, meneszti a szakadár luhanszki terület belügyminiszterét, Ihor Kornetet. Utóbbi viszont nem törÅ‘dött bele a döntésbe, sÅ‘t, cáfolta, hogy leváltották volna Å‘t hivatalából. Múlt kedden ismeretlen, azonosÃtót nem viselÅ‘ fegyveresek szállták meg Luhanszk városát páncélozott harcjárművekkel, szerdán ostromgyűrűbe vonták Plotnickij hivatalát, ahonnan a szakadár politikai vezetÅ‘nek valahogy sikerült kimenekülnie. Egyes ukrán források szerint az ismeretlen fegyveresek orosz katonák voltak, mások szerint donyecki szakadárok.
Ukrán elemzÅ‘k nem tartják kizártnak, hogy Moszkvában úgy döntöttek: egy vezetÅ‘ alatt egyesÃtik a két kelet-ukrajnai, azaz a donyecki és a luhanszki szakadár területet, és ennek élén inkább látnák szÃvesebben a donyecki vezetÅ‘t.