Nem mondott le az Öko Sepsi Közösségek Közötti Társuláshoz csatlakozott településeken a hulladékot begyűjtő Tega Rt. arról, hogy a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége után a jelenleg részben felfüggesztett szemétdíj-jóváírást visszavezesse, de erről leghamarabb tavasszal tudnak egyeztetni – tájékoztatott Máthé László, a vállalat igazgatója. Tisztázta azt is: nem helytálló az az állítás, hogy a hulladékkezelési általános szabályzat szerint a jóváírás kötelező érvényű lenne.
Attól a pillanattól gondolkodhatunk a jóváírás teljes visszavezetéséről, amikor a megyei hulladékgazdálkodási rendszer minden összetevője működik, számításaink szerint ez nagy vonalakban fél év alatt alakulhat ki – mondta olvasóink felvetése kapcsán Máthé László.
Az igazgató rámutatott: a lécfalvi lerakó- és kezelőközpont október hatodikai indulását követően a Tega kétszáz tonna újrahasznosítható hulladékot (csomagolóanyagot) juttatott ki, ebből a működtető eddig harminc tonnát tudott értékesíteni, azaz még az Eco Biharnak is időre van szüksége, amíg bejáratja a rendszer ráeső részét.
Az újrahasznosítható hulladék körforgásának javulása nyomán a Tega Rt. helyzete is rendeződhet, így tavasszal már tárgyalni tudnak arról, hogy a jóváírást a portáknál helyben is alkalmazzák. Addig csak az Energia utcai hulladékudvarba bevitt újrahasznosítható anyag értékét tudják „leütni a számlából”. Máthé László továbbá elmondta: nem igaz, hogy a vállalatnak kötelessége lenne minden körülmény között alkalmazni a jóváírást, a szabályzat csak mint lehetőséget írja elő a szelektív gyűjtés ösztönzése végett.
Felvetésünkre az igazgató az új elhordási rend kapcsán tapasztalt pontatlanságokról elmondta: megtörténhetett az elmúlt időszakban, hogy a Tega által adott településre, városrészre meghirdetett dátum nem talált a heti váltásban történő új elviteli rendszerrel, magyarán nem az első és harmadik héten vették át a vegyes hulladékot, hanem esetleg a második elején. Az ok egyszerű, a csonka hetek miatt adott hónapokban előfordulhatnak hasonló kisebb csúszások, de ez nem befolyásolja az általános elhordási szabályt.