Katonai parádékkal, felvonulásokkal ünnepli ismét születésnapját Románia, és a nacionalizmustól fűtött mámoros hangulatban bizony nagyon kevesen mérlegelik, mit is hozott ennek az országnak, lakóinak ez az évszázad. Nekünk, magyaroknak, tudjuk, nem sok jót, de a többségi románság sem dicsekedhet, nemzeti öntudat szempontjából éllovasok, de minden más téren sereghajtók Európában.
Románia az az ország, amelynek sok minden az ölébe pottyant, de valahogy sohasem tudott igazán élni a lehetőségekkel, bármilyen rendszer győzedelmeskedett, fejlődése esélyeit mindig szétlopkodták az éppen hatalmon levők, vagy feláldozták a nacionalista félelmek és gőg oltárán. Így ma, 2017-ben, 99 évvel a nagy egyesülés után, még mindig nem kötik össze autópályák a történelmi régiókat, egy napba telik eljutni az ország egyik sarkából a másikba, a monarchia idején épített vasúthálózaton évszázada gyorsabban közlekedtek a vonatok, mint ma. Erdély továbbra is eltartója Moldvának, Olténiának, vannak vidékek, ahol mintha megállt volna az idő.
Romániának e száz év alatt sikerült minden rendszerből a legrosszabbat kihoznia. A két világháború közötti királyság virágkorát leszámítva, amikor Erdély kárára, de legalább a déli részek, a főváros fejlődött valamit, minden korszak sötét időket hozott. A kommunizmus itt építette fel legbrutálisabb diktatúráját, amely sokszor a Szovjetunió sztálinista rendszerével vetekedett, az újkori demokrácia pedig olyan vadkapitalizmust honosított meg, amelynek Európában nincs párja. Így mára a modern Romániának sikerült nyugatra üldöznie négy-ötmillió munkaképes polgárát, a nyomor szintje alatt él lakosai 30–40 százaléka és alig fölötte legalább még fele. Akárhogy tákolják, az egészségügyi rendszer ezer sebből vérzik, a tanügy pedig reformot reformra halmozva inkább elriasztja a tanulástól a gyermekeket, mintsem ösztönözné őket. Minden új kormány újabb és újabb kísérletezgetése még mélyebbre süllyeszti az országot, egyre távolabb sodródunk már nemcsak az áhított jóléttől, de a jogállamiságtól, a demokráciától is.
Ezeket az eredményeket érte el a majd százéves egységes román nemzetállam. Ma magyarnak lenni Romániában nem jó, sem december elsején, sem a hétköznapokban. Hogy románnak lenni jó-e? Erre a választ tükrözik a hétről hétre utcán tiltakozó tízezrek, az elvándorlók milliói. Hisz lehet fényes, díszes ünnepségeket szervezni, de utána ismét szürke, megélhetési gondoktól terhes mindennapok következnek. Száz év nyomor után majd semmi reménnyel.