A rendezvényekre várva, majd azokat szemlélve azon tűnődtem, milyen érzés lehet úgy ünnepelni – bármit is, bármilyen nemzethez tartozva –, hogy csendőrök, rendőrök, civil és egyenruhás belügyisek egész hada áll sorfalat körénk, ádázul figyelnek, követnek, kísérnek, s minden második megbízott rendfenntartó fotóz vagy éppen filmez? Milyen ünnep az, amit ilyen szigorúan ellenőriznek, ahol meg sem érinthet az alkalom szelleme, ahol éppen csak jól vagy szabadnak nem érzi magát az ember? Jó és fontos ugyan tudni, érezni, hogy vigyáznak ránk, ám a pénteki nemzeti ünnepen tapasztalt rendfenntartói kivonulás teljesen másról szólt. És másoknak.
A város utcáin ezúttal is kiabáló új jobboldalasok azonban szemmel láthatóan elemükben érezték magukat, büszkén bontogatták a párt zászlóit, hatalmas trikolórjukat a csendőrök körében, vezérük mosolyogva állt eléje, ha fényképezkedni kellett, lehetett, s teli torokból adta meg a hangot az általuk hazafiasnak vélt szlogenekhez. Nem tűnt fel közben, hogy nem lehettek részei a hivatalos ünneplő közösségnek, hogy ezúttal egyáltalán nem volt közönségük sem – minden bizonnyal nem véletlenül –, a borús, hűvös délelőttön, a kitartó mokány esőben csak kevesen jártak a belvárosban, s még Mihai Viteazul szobra mellől is lassan elvándoroltak az ünneplők a műsor vége előtt...
Az Új Jobboldal szószólójának nem jutott eszébe megkérdezni a közelükben összegyűlt ünneplőket, szükségük van-e egyáltalán szélsőséges megerősítésre, kell-e idegenből ide utaztatni arcukat fekete sállal eltakaró, magukat büszke hazafinak nevező, ordítozó fiatalokat? Szemmel láthatóan fontosabb volt a magamutogatás. Az ünnepi hangulat pedig háttérbe szorult, s közben a rendezvény egész ideje alatt sokan tartottak attól, ismét történik majd olyasmi, amit sem a román, sem a magyar közösség nem kíván, amivel senki sem tud a szélsőséges alakulat tagjain kívül azonosulni, valami olyasmi, ami hosszú időre ismét éket ver az itt élők közé.
Miközben arra várunk, hogy összecsomagolják felszereléseiket, autóba üljenek és csendőri kísérettel végre elhagyják Sepsiszentgyörgyöt, román nemzetiségű kollégával találkozom az ünneplők közt. Mosolyogva köszöntjük egymást, kellemes ünnepet kívánok neki, mire az óriás trikolór körül éneklő új jobboldalasokra mutatva válaszolja: igen, ők nem tudják, milyenek valójában a mi ünnepeink...