Levélben kérte számon Sebastian Cucu prefektustól a december elsejei magyarellenes megnyilvánulásokat Kulcsár-Terza József képviselő. A december 6-i keltezésű dokumentumban felidézi, hogy a más megyéből érkezettek magyarellenes jelszavakat skandáltak, megsértették az állampolgárok alkotmányos jogait és a demokrácia alapelveit.
Érvei alátámasztására egy videófelvételt is csatolt a levélhez, amelyben meggyőződését fejezi ki: az évről évre ismétlődő hasonló akciók nem járulnak hozzá a békés együttéléshez, és arra szólítja fel a kormány háromszéki megbízottját, hogy a törvény által előírt módon lépjen fel a gyűlöletre és erőszakra buzdító megnyilvánulások ellen.
Kulcsár-Terza József a sajtónak elmondta, egyáltalán nem volt olyan békés a december elsejei felvonulás, mint azt sokan állítják, felháborítónak tartja a többször is elhangzó Börtönbe az autonómiával (Autonomie, la puscarie) jelszót. Véleménye szerint ez egybecseng a hétfői Dinamo–Sepsi OSK focimérkőzésen megjelent autonómiaellenes szlogenekkel, és meglátása szerint azt bizonyítja, az Új Jobboldal felvonulóit, illetve a Dinamo drukkereit ugyanonnan irányítják.