Kimondani is sok, hát még érzékelni, mit eredményez egy, az országot gazdaságilag és jogilag egyaránt vakvágányra terelő politikai többség. Mely élve a megszerzett lehetőséggel, kormányozni próbál, tudása és elkötelezettsége szerint. Ha az elemzők ismernék, szabadon idézhetnék néhai Antall József miniszterelnököt: tetszettek volna többen és főként, másra is szavazni. Mert a szociáldemokrata tábor, mint mindenkor, akkor is teljesített, mikor a távol maradók nagy része azt érezte, nincs akit választani.
Ám a regnáló hatalom nincs tekintettel a voksolást elutasítók fanyalgására. A szociálliberálisok immár egy éve teszik a dolgukat, konokul, fütyülve szinte mindenféle bírálatra. Most éppen a jogi bizottságban gyorsítottak, s minden jel szerint a parlamentben is sebesen elfogadják az igazságügyi törvények módosítását. Nem érdekli őket, tüntetnek-e tízezrek, mit mondanak a nyugati diplomaták – Hans Klemm amerikai nagykövet az eddigi aggodalmaskodás mellett már azt hangsúlyozza, ha nem független az igazságszolgáltatás, illetve ha nem lépnek fel határozottan a korrupció ellen, az ország sebezhetővé válik a külső (orosz) befolyásolási kísérletekkel szemben! –, futószalagon, érdemi vita nélkül, diktatúrát idézve határoznak.
Így érthető, hogy a vasárnap esti tüntetések is folytatódnak, s vélhetően a király halála miatti nemzeti gyász napjai is feszültek lesznek. Dacian Cioloș volt kormányfő eközben bejelentette, mozgalmát párttá alakítja, s máris egyfajta tiltakozó közösséget kovácsolt össze a nemzeti liberálisokkal és a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel. Akár reményteljes is lehetne Cioloșék feltámadása, ám a volt technokrata miniszterelnöknek korábban és határozottabban kellett volna lépnie, s akkor talán ma nem ezt a politikai palettát szemlélnénk. Persze, jobb későn, mint soha, de parlamenten kívüli alakulatként nehezen tudnak labdába rúgni, bármennyire is népes a szurkolótáboruk. A szociálliberális koalíció pedig úthengerként nyomul előre, elképzeléseiktől nem állnak el. Rég volt a mostanihoz hasonló társadalmi és politikai feszültség, s e zűrzavarban az RMDSZ is mérlegelhetné, meddig éri meg az ördöggel cimborálni? Mi lesz ennek a szövetkezésnek az ára, főleg, ha kisebbségi tekintetben sem sikerül lényeges törvénymódosításokat kicsikarni? A román civil társadalom megvetését már rég kiváltotta a szövetség, a magyar választók sem elégedettek, s hogy ezt érdemes-e tovább fokozni, hát ezen is el lehetne töprengeni az év végi, nyugodtabb napokon. Ha lesz egyáltalán ilyen, mert a jelek nem az áhított adventi elcsendesülésre mutatnak, legalábbis össztársadalmi szinten bizonyosan nem. Nincs béke, nincs békesség, egy év zűrzavar után csak a káosz fokozódik.