A szegénységnek sokféle meghatározása és mutatója van, hol ezt, hol azt emelik ki a statisztikák, de mindegyik oda lyukad ki, hogy Romániában a legnagyobb a lemaradás a civilizált világhoz képest. Némi előrelépés tagadhatatlan: húsz évvel ezelőtt a lakosság 40 százalékának a puszta megélhetése is bizonytalan volt, ma már az a szegény – európai mérce szerint –, akinek egy váratlan kiadás (hitelrészlet-növekedés vagy üzemanyag-drágulás) is gondot okoz, akinek egyheti nyaralásra, kocsira, megfelelően fűtött lakásra, elfogadható táplálkozásra, új lábbelire, öltözetre, bútorra, alkalmi kiadásokra (hobbira, baráti összejövetelekre), internetre sem futja. Ez a felsorolás azért meghökkentő, mert azt sugallja, hogy minden második román polgárnak adottak az emberi életfeltételei – és mi, akik itt élünk, tudjuk, hogy nem így van. Az átlag szépít, a részletek azonban helyreteszik a dolgokat: megtudhatjuk belőlük, hogy az elmúlt években mélyült a szakadék a nagyon jól és a nagyon rosszul keresők között (egyre kevesebben jutnak egyre több pénzhez, és fordítva), a mélyszegénységben élő gyermekek aránya pedig éppen háromszorosa az európai átlagnak, és növekszik. Ma minden harmadik romániai gyermek szenved valamilyen hiányt, és esélyei is romlanak, hogy kikászálódjon a nyomorból; az iskolaelhagyók aránya is nálunk a legmagasabb, és ez is emelkedő szám. A tanulatlanság és a szegénység pedig párban jár, erre is figyelmeztet minket az Eurostat felmérése.
Már önmagában ez a szégyenteljes helyzet elég kellene hogy legyen a kormány és a koalíciós vezetők azonnali lemondásához. De mivel e magas rangú köztisztviselők messze az átlag fölötti színvonalon, a keserves hétköznapi valósággal párhuzamos világban élnek, nem is igen értik, hogy miről van szó. Mással ugyanis nem magyarázható, hogy folyamatosan olyan intézkedéseket fogadnak el, amelyek csak rontanak a helyzeten: a gazdaság fejtetőre állításával egy időben szétzilálják az amúgy is nehézségekkel küszködő szociális ellátást is. Nem tudni, miért: szándékosan fenntartott zűrzavarral próbálják elfedni a napról napra nagyobbodó lyukakat, vagy valóban fogalmuk sincs arról, hogy mit kellene tenni a kedvezőtlen folyamatok megállítására és visszafordítására? A szegénység mellett a kivándorlási, elöregedési, munkaerőpiaci mutatók is nagyon aggasztóan alakulnak, de ezekkel sem törődik senki a statisztikusokon kívül. Amíg számlái szépen gyarapodnak, hosszú távú, előrelátó gondolkodással nem fárasztja magát a politikai osztály. Pedig ezt a szegénységi bizonyítványt elsősorban róla állították ki.