Az Egy dadogás története – mint a beszélgetés során kiderült – tulajdonképpen pótregény, hiszen a nagy Erdély-regény helyett írta meg a szerző, amelynek – véleménye szerint – olyannak kellene lennie, mint az István, a király című rockopera: „abban minden benne van”.
Vida Gábor elmondta, valójában azt a bizonyos nagy Erdély-regényt akarta megírni, de rájött, van néhány rögeszméje, meg néhány alteregója, „történeteimben mindig ugyanazok az emberek jönnek elő, és kiderült, ezek a figurák nyomasztanak, akkor írjuk meg ezeket, aztán foglalkozhatunk mással”, mondta. Ezért hát a családtörténet került előbb tollhegyre, „volt egy zaklatott történet, és ezzel kellett foglalkozni, márciustól októberig – mintha tollba mondták volna – leírtam”, magyarázta. A családi szennyes kiteregetésére vonatkozott Tamás Dénes bátorságra utaló megjegyzése, de erről a szerző úgy vélekedett, „csak nekünk szennyes, mert mi nem láttuk”. Vida Gábornak egyébként is sok sajátos meglátása van, a dadogástól a pályaválasztásig személyes történeteiről mesélve jó néhány bölcseletet megosztott ezekből sepsiszentgyörgyi hallgatóságával, végül a hogyan továbbra vonatkozó kérdésre válaszolva – regénye ugyanis 1989-ben zárul – elmondta: ennek így, ilyen formában nem lesz folytatása, amúgy is a kilencvenes éveket még nem látja eléggé távlatból, így hát ki tudja, talán a nagy Erdély-regény lesz a soron következő.