Lengyel–brit védelmi megállapodás

2017. december 22., péntek, Világfigyelő

Theresa May brit és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő jelenlétében aláírták tegnap Varsóban a Nagy-Britannia és Lengyelország védelmi és a biztonságpolitikai együttműködéséről kötött megállapodást.


A tegnapi lengyel–brit kormányközi egyeztetés során a dokumentumot Antoni Macierewicz lengyel és Gavin Williamson brit védelmi miniszter látta el kézjegyével. Ezt követően May a Morawieckivel közösen megtartott sajtóértekezleten rámutatott: az Egyesült Királyság eddig csak egy európai országgal, Franciaországgal kötött hasonló megállapodást. Elmondta: a dokumentum a védelem, az információcsere, a technológiák, a közös hadgyakorlatok és a beruházások témaköreit foglalja magában. Az együttműködés az orosz dezinformáció elleni harcra is vonatkozik a közép-európai térségben. May nyugtalanítónak nevezte a Kreml „arra vonatkozó erőfeszítéseit, hogy fegyverré változtassa a információkat”. Morawiecki leszögezte, a két ország a brexitet követően a NATO-n belül is folytatni fogja együttműködését. Úgy látta: az Európai Unió­ból (EU) való brit kilépéssel a NATO politikai értelemben is még fontosabb együttműködési platformmá válik. A lengyel kormányfő fontosnak nevezte, hogy a brexit „lehetőleg problémamentes kilépéshez vezessen”, amely után sok területen még magasabb szinten folytatódhat az együttműködés.
A London által szorgalmazott EU–brit szabadkereskedelmi megállapodásra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Morawiecki elmondta: szeretné, ha e téren a kapcsolatokat minél nagyobb fokú kohézió jellemezné. Reményének adott hangot, hogy a német és francia partnerek is minél konstruktívabb megoldásra törekednek ez ügyben. Megállapította: Lengyelország és az Egyesült Királyság „nagyon hasonló hullámokon sugároz” a menekültügyi kérdésekben is, egyetértenek abban, hogy különbséget kell tenni az Európán kívülről az EU-ba migráló munkavállalók és a valódi menekültek között, és hogy fontos a helyszíni segítségnyújtás. A brit szigeteken élő több mint egymillió lengyel állampolgárra vonatkozóan Morawiecki elmondta: e témában Varsó és London közel áll a kompromisszumkötéshez.
May e vonatkozásban a brit társadalom fontos elemének nevezte a lengyeleket. „Azt akarjuk, hogy maradjanak” – hangsúlyozta. Elmondta: olyan megegyezésre törekedett eddig is az EU-val, amely garantálja majd a Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok jogait.
Az előző nap Varsóval szemben az uniós alapszerződés 7-es cikke alapján kezdeményezett eljárásra vonatkozó újságírói kérdésre reagálva May leszögezte: az alkotmányjogi kérdések az érintett országok belügyei. Hozzáfűzte ugyanakkor: „az EU-ban, Európában meg vagyunk győződve a jogállamiság fontosságáról”, és örvendetesnek nevezte, hogy Morawiecki kilátásba helyezte a párbeszéd folytatását az EB képviselőivel. Reményét fejezte ki, hogy e tárgyalások majd kielégítő megegyezéshez vezetnek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 279
szavazógép
2017-12-22: Sport - Tibodi Ferenc:

Az eredmény után futva veszített a Sepsi-SIC (Kosárlabda, női Európa-kupa )

A megyeszékhelyi Sepsi-SIC vereséggel zárta európai szereplését, miután tegnap este egy roppant gyenge második negyed után, amikor mindössze négy pontot szerzett csapatunk, 67–56 (17–12, 20–4, 18–22, 12–18) arányban veszítette el az Olympiakosz Pireusz elleni visszavágót a kosárlabda női Európa-kupa playoffkörében. Ezzel a kudarccal a zöld-fehérek elbukták a továbbjutást, ám teljesítményükkel újfent beírták magukat a sepsiszentgyörgyi kosárlabda történelemkönyvébe. A csütörtöki mérkőzés – amelyen közel 30 sepsiszentgyörgyi szurkolt frenetikusan a helyszínen – legjobbja a görög csapatból került ki, miután Maltsi 17 ponttal vette ki részét a hellének sikeréből. Tőlünk a 15 egységet jegyző Marshall jeleskedett.
2017-12-22: Világfigyelő - :

Keresett a magyar nyelvtanfolyam Kárpátalján

A magyar kormány támogatásával ukránok számára Kárpátalján indított magyar nyelvtanfolyamok iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy az oktatás bővítésének csak a tanárhiány szab határt – jelentette ki Grezsa István kormánybiztos a negyedik magyar nyelvkurzust lezáró oklevélátadó ünnepségen Beregszászon.