Hírszerzési információk egy színlelt hadműveletrőlAz orosz hadsereg a Baltikum lerohanását gyakorolta

2017. december 22., péntek, Világfigyelő

A NATO-hoz tartozó balti államok lerohanását gyakorolta be az orosz hadsereg szeptemberben a Fehéroroszországgal közösen folytatott Zapad-2017 műveletben, a hidegháború óta tartott legnagyobb szabású hadászati gyakorlaton – írta a Bild német lap nyugati hírszerzési információkra hivatkozva.


Egy NATO-tagország hírszerző szervezetének munkatársai a Bildnek elmondták, hogy a hivatalosan védelmi és terrorelhárító jellegűnek mondott Zapad-2017 hadgyakorlaton részt vevő alakulatok valójában egy támadóműveletet gyakoroltak be. A forgatókönyv arról szól, hogy Oroszország lerohanja a három balti államot – Észtországot, Lettországot, Litvániát –, és légicsapásokat mér nyugat-európai NATO-tagországokra, hogy elzárja az észak-atlanti szövetség baltikumi csapatainak utánpótlását, és megfélemlítse az érintett nyugat-európai országok lakosságát. A légicsapások az úgynevezett kritikus infrastruktúra ellen, többek között energiaellátó hálózatok, kikötők és katonai repülőterek ellen irányulnának az említett források szerint.
Az orosz egységek gyakorolták a Litvánia és Lengyelország között fekvő kalinyingrádi enklávéban, valamint a Szentpétervár és Murmanszk térségében telepített, Iszkander típusú ballisztikus rakétaütegek bevetését is. A forgatókönyv alapján a rakétákkal Svédországot és Finnországot kellene sakkban tartani, amelyek ugyan nem NATO-tagok, de Moszkvában nem semlegesként tartják számon őket – írta a lap.
Német hírportálok jelentései szerint a NATO brüsszeli központjában egy szóvivő azt mondta, hogy nem kommentálnak állítólagosan hírszerzési információkat tartalmazó sajtóbeszámolókat. Mindazonáltal hozzátette: egyértelmű, hogy a Zapad-2017 keretében államok közötti konfliktus esetére kidolgozott műveleteket gyakoroltak be, és az is világos, hogy a hadászati gyakorlat a hivatalos orosz adatokhoz képest jóval nagyobb szabású volt.
Orosz adatok szerint a szeptember 14-étől 20-áig folytatott hadgyakorlaton 12 700 katona és 680 harci jármű, 70 repülőgép és 10 hajó vett részt Fehéroroszországban és Oroszország három régiójában, a Kalinyingrádi, a Leningrádi és a Pszkovi megyében. NATO-országok szakpolitikusai szerint Oroszország 100 ezernél is több katonát mozgósított a hadgyakorlatra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 271
szavazógép
2017-12-22: Világfigyelő - :

Keresett a magyar nyelvtanfolyam Kárpátalján

A magyar kormány támogatásával ukránok számára Kárpátalján indított magyar nyelvtanfolyamok iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy az oktatás bővítésének csak a tanárhiány szab határt – jelentette ki Grezsa István kormánybiztos a negyedik magyar nyelvkurzust lezáró oklevélátadó ünnepségen Beregszászon.
2017-12-22: Világfigyelő - :

Magas részvétel a katalán választásokon

Urnazárás előtt két órával 68,3 százalékos volt a részvételi arány a katalán parlamenti választáson, ez magasabb, mint a két évvel ezelőtti szavazáson volt – közölte barcelonai sajtótájékoztatóján Juan Antonio Puigserver, a spanyol belügyminisztérium megbízottja.