Jeruzsálem státuszáról az ENSZ

2017. december 22., péntek, Világfigyelő

Az ENSZ Közgyűlése 128 támogató és 9 ellenszavazattal, 35 tartózkodás mellett tegnap elfogadta a Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését elítélő határozattervezetet.


A határozat érvénytelennek és semmisnek nyilvánította az amerikai elnök döntését, amellyel Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el. Az ENSZ-közgyűlés annak ellenére fogadta el a határozatot, hogy Trump előző nap az amerikai támogatások megvonásával fenyegette meg a testületben ellene szavazó államokat. Az első sajtókommentárok szerint az ENSZ-határozat ugyan győzelmet jelent a Trump-döntést ellenző palesztinok számára, de a támogató voksok száma jóval kevesebb, mint amennyire számítottak. Az ENSZ Közgyűlésének határozatai jogilag nem kötelezőek, de nagy politikai súlyuk van.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 238
szavazógép
2017-12-22: Világfigyelő - :

A függetlenségi pártok többséget szerezhetnek

Az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális, középutas párt győzelmét, de a függetlenségi pártok lehetséges parlamenti többségét mutatja a katalán választásokon az exit poll felmérés, amelyet La Vanguardia napilap tett közzé tegnap az urnazárást követően.
2017-12-22: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Az EKE 125 éve népszerűsíti Háromszéket

Háromszék vármegye főispánja, Potsa József kezdeményezésére 125 évvel ezelőtt a vármegyeháza adott otthont az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület (EKE) háromszéki osztálya megalakulásának. Az évforduló tiszteletére tegnap délután háromnyelvű emléktáblát lepleztek le a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár előterében.