Kovászna Megye Tanácsának tegnapi soros ülésén Balázs Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője két kérdést intézett a gyűléselnökhöz: ki képviseli a megyét a Központi Fejlesztési Régió Tanácsában, illetve, hogyan is áll a brassói repülőtér ügye.
Balázs Attila elmondta, azért kíváncsi arra, hogy ki képviseli Háromszéket a középrégióban, mert Kézdivásárhely strandot szeretne építeni és arra uniós pénzre pályázni. Ehhez kérnek segítséget. A gyűlést az elnök hiányában vezető Henning László alelnök közölte, pályázni arra lehet, amire van pályázati kiírás. A Központi Fejlesztési Régió Tanácsában a hat megye tanácsának elnöke, egy-egy municípiumi, városi és községi polgármester vesz részt. (Háromszékről Tamás Sándor tanácselnök, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy, Gyerő József, Kovászna és Gheorghe Marin, Zágonbárkány polgármestere – szerk. megj.)
A Vidombákon épülő brassói nemzetközi repülőtér ügye annak kapcsán került terítékre, hogy a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége szerdán elutasította a jövő évi költségvetés módosítását célzó azon javaslatot, amely a reptér építésére fordítana állami pénzt. Balázs Attila kifakadt, nem érti a kétkulacsosságot, hiszen az RMDSZ az említett politikai alakulatokkal együtt naponta szavazza meg azokat a törvényeket, amelyek ellen a nép tüntet. Hozzátette: 27 évi parlamenti politizálása során az RMDSZ nem ért el annyit, hogy megépüljön a repülőtér, ami nem kizárólag magyarkérdés, de nagyban érinti a Kovászna és Hargita megyeieket.
Henning László jelezte, Kovászna Megye Tanácsa első pillanattól támogatta a reptér építését, sőt, közös cégben is részt vettek. A repülőtér finanszírozásába beszáll Sepsiszentgyörgy önkormányzata és Hargita Megye Tanácsa is. Az, hogy országos szinten milyen érdekek és ellenérdekek vannak, más téma, az meg, hogy mit tett az RMDSZ a parlamentben, politikai kérdés, s nem az ő tiszte értékelni.
Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy önkormányzata tavaly arról fogadott el szándéknyilatkozatot, hogy 3–3 millió lejjel támogatják a vidombáki repülőtér megépítését, ha az három éven belül meglesz, feltételként szabták meg, hogy a hozzájárulással fejezzék be az építkezést, és azt is, hogy magyar feliratok is legyenek a légikikötőben.