Az általános, mindenkit érintő döntéseken túl – adóügyek, nagyobb mérvű beruházások, díjszabások – az átlagpolgár számára az önkormányzati döntéshozatal formaságok sorozatának tűnhet, és mint olyan, különösebb figyelmet nem feltétlenül érdemel. Sokak számára vélhetőleg a döntéseket kísérő viták sem. Pedig utóbbiakra talán érdemes lenne némi időt szánni.
A lassan záruló esztendőben, de korábban is nem egy ilyen „összecsapás” nagyon jó példája volt annak, hogy egyesek továbbra sem tudnak letérni a város és lakói szempontjából egyébként teljesen felesleges, ráadásul tömény áporodott szagot árasztó etnikai konfliktuskeltés útjáról. Amint az előző mandátumok idején is, a Szociáldemokrata Párt helyi képviselői járnak az élen ebben, árgus szemekkel figyelve, hogy a kényelmes többséggel magyarok vezette önkormányzat éppen hol szándékszik újból és újból úgymond ellehetetleníteni az itt élő románok helyzetét, elgáncsolva kezdeményezéseiket, vagy éppenséggel a román állam „autoritását” gyengítve.
Ezen nagy aggodalmaskodók, illetve támogatóik igyekezetével csupán egy nagy gond van: ritka kivétellel támadásaik igencsak ingatag alapokon nyugszanak – feltételezések, tájékozatlanságból és hozzá nem értésből fakadó gyanú, vagy egyszerűen rosszindulat, személyes ellenszenv a mozgatórugó. Ezek közül a legkártékonyabb talán az első, mivel szinte minden alkalommal a múlt század nyolcvanas éveiben tökélyre vitt nacionalista posványba igyekeznek visszaterelni az egész vitát, feszültséget szítva, mely sikerrel továbbgyűrűzik, és újabb elképzeléseket szül egyik-másik kezdeményezés kapcsán.
A jelenség sajnos a testület legutóbbi rendkívüli ülésén is felütötte fejét Rodica Pârvan szocdem képviselő jóvoltából, aki gyanúsnak találta, hogy az önkormányzat a román érdekeltségű, nem mellesleg évek óta alaposan elhanyagolt ingatlanok tulajdonosaira (ortodox püspökség, román autóklub, valamint állami posta) pluszadót ró ki. A tanácstagot szemmel láthatóan nem zavarta, hogy nem csak ezen épületek tulajdonosainak kell 3,4 és 500 százalékos többletadót fizetnie, hanem mindenkinek, aki nem törődött az ingatlanjával, ez a tény ugyanis nem illik bele a románság elleni támadások sablonjába.
Érdekes továbbá, hogy csekély egy évnek kellett eltelnie, amíg a többletadó kérdése – melynek kivetésére a törvény teremt lehetőséget, és több városban már alkalmazzák – elérte az ingerküszöbét, a vonatkozó döntés ugyanis még tavaly megszületett. És végül csak feltételezni tudjuk, hogy sem ő, sem az érintettek nem találtak semmilyen kivetnivalót abban, hogy a kérdéses – közvetve, vagy közvetlenül az állam tulajdonában lévő – ingatlanok azon túl, hogy rontják a városképet, lassan de biztosan életveszélyessé válnak az elhanyagoltságuk miatt. Fő, hogy felfedezték az újabb turpisságot, és időben lecsaptak. Igaz, az egész gyakorlati haszna körülbelül a nulla fele mutat, és ismét a röhej határát súrolja, de ők legalább megmutatták!
Mégis: talán hasznosabb lenne legközelebb – botrány- és feszültségkeltés helyett – valami kézzelfogható megoldással előállni.