Visszakozó szocdem képviselők

2017. december 30., szombat, Belföld

Két szociáldemokrata párti képviselő is bejelentette, hogy visszavonja aláírását a büntető törvénykönyvet módosító tervezetről, amelyet párttársuk, Cătălin Rădulescu képviselő kezdeményezésére nyújtottak be a parlamentben. A 41 kormánypárti képviselő és szenátor által aláírt törvényjavaslat értelmében 200 000 euróban szabnák meg azt az összeghatárt, amely alatt nem minősülne bűncselekménynek a hivatali visszaélés. A tervezet ugyanakkor módosítaná a büntető törvénykönyv 175. cikkelyét úgy, hogy a tisztségükbe választás útján került személyek ne számítsanak köztisztviselőnek.


Costel Lupaşcu szociáldemokrata képviselő tegnap Facebook-bejegyzésben közölte, hogy kérte az alsóház főtitkárságát, vonják vissza aláírását Cristian Rădu­lescu javaslatáról. „Abban a változatban, amelyet megmutattak nekem, amikor a támogatásomat kérték, nem szerepeltek azok a vitatott előírások, amelyek a végső változatban megjelennek, és amelyek szembemennek politikai és erkölcsi meggyőződésemmel” – írja bejegyzésében a botoşani-i képviselő. Lupaşcu azt állítja, több olyan javaslat is szerepel a tervezetben, amelyekkel nem ért egyet, köztük az, amely 200 000 eurós károkozáshoz kötné a hivatali visszaélés bűncselekménnyé minősítését.
Kollégája, Silviu Macovei jászvásári képviselő közleményben jelentette be, hogy visszavonja aláírását a Btk.-t módosító tervezetről. „Amint azt mindannyian láthattuk az elmúlt napokban, a közvélemény vehemensen ellenezte Cătălin Rădulescu javaslatait. Figyelembe véve a kinyilvánított véleményeket, úgy döntöttem, visszavonom a tervezetet támogató aláírásomat. Hangsúlyozni szeretném ugyanakkor, hogy egy demokráciában mindenkinek jogában áll javaslatokat előterjeszteni, mint ahogyan az is, hogy ne értsen egyet ezekkel, és a párbeszéd, a vita az egyetlen módja annak, hogy elkerüljük a súlyos tévedéseket” – írja közleményében a képviselő, hozzátéve, eltökélt szándéka módosító javaslatokat nyújtani be a tervezethez.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2017-12-30: Belföld - :

A hatalom árnyékában

Az RMDSZ és a kormánykoalíció pártjai politikai alkudozásának a kockázatait, a román–magyar viszony sérülékenységét mutatta meg az erdélyi magyarság 2017-es éve: a szövetség a hatalomtól remélve a kisebbségi jogok bővítését, a koalíció parlamenti támogatásáról írt alá megállapodást, de a jogok bővítésében csak parányi lépést sikerült tennie, ellenben presztízsveszteséget szenvedett el amiatt, hogy támogatta a koalíció erősen vitatott döntéseit – foglalja össze évértékelőjében az MTI.
2017-12-30: Belföld - :

Eurómilliók Erdélybe

Óriási összegű, több mint százmillió eurós támogatást folyósít az Orbán-kabinet több erdélyi magyar szervezetnek. Az erről szóló kormányhatározatok szerdán jelentek meg a Magyar Közlönyben. A legnagyobb összeget, 26,78 milliárd forintot (közel 90 millió eurót) az Erdélyi Magyar Református Egyházkerület kapja, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 1,5 milliárd, a Romániai Evangélikus-lutheránus Egyház 250 millió forintban részesül. Kiemelt támogatást, 810 millió forintot kap a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia által létrehozott Mans Sana Alapítvány, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia működtetője. Jelentős – 70 és 170 millió forint közötti – összegben részesülnek az erdélyi magyar színházak háttérszervezetei. A magyar kormány erdélyi sportinfra­struktúra-fejlesztési, turisztikai és egyéb kiemelt beruházások támogatásáról is döntött. Eszerint a Sepsiszentgyörgy Sport Akadémia 1 milliárd, a Csíkszereda Sport Akadémia 500 millió, a Székelyvarság Sí- és Túraközpont Egyesület 420 millió, az Erdélyi Madárfészek Godako Ökölvívó Akadémia 454 millió, a Székelyudvarhelyi Kézilabda Akadémia 441 millió forintot kap. (Maszol)