Rossz úton az ország

2017. december 30., szombat, Belföld

Románia lakosságának háromnegyede úgy véli, hogy rossz irányba mennek a dolgok az országban – derül ki az IRES tegnap közzétett felméréséből. A megkérdezettek 17 százaléka elégedett azzal az iránnyal, amely felé halad az ország, 7 százalék se jónak, se rossznak nem tartja a kilátásokat, 2 százalék pedig nem tudott véleményt mondani.


A nők kissé nagyobb arányban nyilatkoztak pesszimistán, 78 százalékuk szerint rossz irányba tart Románia, ez az arány a férfiaknál 71 százalék. A borúlátók zöme (81%) 36 és 50 év közötti. A megkérdezettek 45 százaléka úgy értékelte, hogy a 2017-es év rosszabb volt, mint a 2016-os, 30 százalékuk szerint ugyanolyan volt, 24 százalékuk jobbnak tartotta az idei esztendőt a tavalyinál. 46 százalékuk szerint egy év múlva rosszabbul fogunk élni, mint most, 26 százalék szerint jobban, 25 százalék úgy látja, hogy nem lesz változás se pozitív, se negatív irányba. A válaszadók 27 százaléka a politikai válság, 24 százaléka az áremelkedés, 15 százaléka a betegségek, 13 százaléka a munkahelyhiány, 6 százalék a bevételek csökkenése miatt aggódik. A felmérés szerint a romániai lakosság 38 százaléka bízik az Európai Unióban, 31 százaléka a települése polgármesterében, 31 százaléka a médiában, 28 százaléka az államfőben, 24 százaléka a román jegybankban, 22 százaléka a civil szervezetekben, 17 százaléka a Nemzetközi Valutaalapban, 16 százalék a kormányfőben, 11 százalék a parlamentben, 8 százalék a politikai pártokban. A megkérdezettek 47 százaléka úgy vélte, hogy a romániai helyzetért a kormány a felelős, 23 százalékuk szerint a parlament, 22 százalék szerint az államelnök, 4 százalék szerint a jegybank, 1 százalék szerint valaki más, 4 százalék pedig nem tudott válaszolni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 720
szavazógép
2017-12-30: Belföld - :

Eurómilliók Erdélybe

Óriási összegű, több mint százmillió eurós támogatást folyósít az Orbán-kabinet több erdélyi magyar szervezetnek. Az erről szóló kormányhatározatok szerdán jelentek meg a Magyar Közlönyben. A legnagyobb összeget, 26,78 milliárd forintot (közel 90 millió eurót) az Erdélyi Magyar Református Egyházkerület kapja, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 1,5 milliárd, a Romániai Evangélikus-lutheránus Egyház 250 millió forintban részesül. Kiemelt támogatást, 810 millió forintot kap a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia által létrehozott Mans Sana Alapítvány, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia működtetője. Jelentős – 70 és 170 millió forint közötti – összegben részesülnek az erdélyi magyar színházak háttérszervezetei. A magyar kormány erdélyi sportinfra­struktúra-fejlesztési, turisztikai és egyéb kiemelt beruházások támogatásáról is döntött. Eszerint a Sepsiszentgyörgy Sport Akadémia 1 milliárd, a Csíkszereda Sport Akadémia 500 millió, a Székelyvarság Sí- és Túraközpont Egyesület 420 millió, az Erdélyi Madárfészek Godako Ökölvívó Akadémia 454 millió, a Székelyudvarhelyi Kézilabda Akadémia 441 millió forintot kap. (Maszol)
2017-12-30: Belföld - :

Ismét kormányátalakítás

Januárban fontolóra veszi a koalíció, hogy szükséges-e a kormányátalakítás – mondta Liviu Dragnea csütörtök este a România TV-nek adott interjújában.