A magunk részéről fontosnak tartjuk az együttműködést, a közösség iránti elkötelezettséget, hiszen Shakespeare szavait idézve: „Ha összekapcsoljuk többek életét és munkáját, együttesen mindnyájan sokkal messzebbre juthatunk, mint külön haladva bárki is eljutna.” Ennek az együttműködésnek volt az eredménye az a közel 65 ezer aláírás, amellyel nem csupán a magyar oktatást fenyegető változásokra mondtunk nemet. Azt is alátámasztottuk, hogy rendkívül fontos az egységes fellépés.
– 2016-os évértékelőjében már rámutatott arra, hogy milyen veszélyekkel járhat az oktatási törvény módosítása. Ezek a félelmek sajnálatos módon be is igazolódtak…
– Azok a folyamatok, amelyek az oktatási törvény előkészítését, majd pedig elfogadását, kihirdetését, jelenleg pedig a Velencei Bizottság vele kapcsolatos értékelését követik, messze túlmutatnak a korábbi félelmeinken. Ukrajna az elmúlt években lassan, de biztosan lebontotta azokat a korlátokat, amelyek a demokratikus jogokat s ezen belül a kisebbségi és emberi jogokat biztosították, s az utóbbi időben szinte futószalagon előkészített tervezetek „alkotóit” már nem feszélyezik a hatályos törvények, sem pedig a korábbi nemzetközi kötelezettségvállalások, de még csak az alkotmány sem. Az ukrán politikumot valószínűleg meglepte Magyarországnak a kérdésben képviselt határozott és kemény álláspontja, amely az ukrán fél lépését „hátba szúrásként” értékelte, főleg a nem sokkal korábbi máltai legfelső szintű kétoldalú megbeszélések tükrében. Sikernek kell tekintenünk, hogy az ügy mellé felsorakoztak az ukrajnai nemzeti kisebbségek, illetve az EU szomszédos tagállamai, a kisebbségi oktatás kérdését az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európa Tanács is napirendre tűzte. Most ott állunk, hogy megvannak a Velencei Bizottság ajánlásai, amelyeket azonban minden fél a maga szájíze szerint kommentál. Az ukrán fél azt is kijelentette, hogy a törvényben nem kívánnak módosításokat eszközölni, hanem majd a középfokú oktatásról szóló törvénybe fognak bizonyos passzusokat beépíteni, amelyek az európai szervezetek javaslataiból következnek. Itt a majd szóra vonatkozó kijevi álláspontot hangsúlyoznám…
– És ugye nem szabad megfeledkezni a ránk leselkedő további veszélyekről sem, gondoljunk csak a készülő kisebbségi és nyelvtörvényre…
– A magunk részéről, mint jogkövető polgárok, a probléma mindenki számára megnyugtató megoldását továbbra is az ukrán oktatási törvény 7. cikkelyének az Ukrajna alkotmánya és törvényei, valamint nemzetközi kötelezettségeinek megfelelő, a nemzeti kisebbségek szerzett jogait tiszteletben tartó módosításában látjuk. Az elmúlt napok történései azonban azt mutatják, hogy Ukrajna egynyelvű és -kultúrájú állammá való átalakításának „álmáról” kormányzati szinten senki sem mondott le, csupán tanultak az elmúlt hónapok hibájából. A miniszteri viziteket követően a napokban kárpátaljai körúton járt a művelődési minisztérium delegációja, amely az Ukrajna állami etnonacionális politikájának koncepciója című dokumentum megvitatására érkezett hozzánk. Ez a dokumentum képezi majd az alapját az új kisebbségi törvénynek, amelyet a parlament a közeljövőben szeretne elfogadni. Míg Ukrajna alkotmánya a nemzeti kisebbségeket is államalkotó szubjektumként fogalmazza meg, az új koncepció már kategóriákra bontja az országban élő embereket. Ebben a rendszerben mi, kárpátaljai magyarok csupán a harmadik kategóriába férünk bele. Emellett még a döntéshozók asztalán van a többféle tervezetből ötvözött új nyelvtörvény, illetve az állampolgársági törvény tervezete is. Egyszóval jövőre sem fogunk unatkozni.
– Tehetünk-e még valamit ebben a harcunkban? Milyen megoldások lehetségesek?
– Mindenképpen fontosnak tartjuk a kárpátaljai magyar–magyar együttműködés elmélyítését. A tapasztalat azt mutatja, hogy nagyobb a hatásfoka, ha egy-egy kérdés ürügyén a politikai szervezetek mellett a történelmi egyházak is véleményt nyilvánítanak. Mivel közös a felelősségünk a közösség fennmaradása és további sorsának alakításában, a jövőre való tekintettel elengedhetetlen egy kárpátaljai magyar általános stratégia kidolgozása és annak következetes megvalósítása. Már korábban is elmondtam, ennek első lépéseként a politikai érdekvédelmi szervezetek és a történelmi egyházak vezetőinek részvételével létre kell hozni egy olyan koordinációs testületet, amely a magyar kormányzattal és az Országgyűlés pártjaival egyeztetve konkrét stratégiát és cselekvési tervet dolgoz ki. A párhuzamosságok, az erőpazarlás elkerülése végett ezzel a testülettel kell egyeztetni és elfogadni minden olyan politikai, oktatási, gazdasági, kulturális lépést, amely a kárpátaljai magyarság egészével kapcsolatos. Mivel az elvándorlás mindenkit egyaránt érint, szükség van minden rendelkezésre álló erőforrás mozgósítására politikai és felekezeti hovatartozástól függetlenül. Konkrét feladatokat kell kitűznünk az oktatási rendszer megőrzésére, meg kell keresnünk azokat az alternatívakat, amelyek az adott körülmények között jól működhetnek. Emellett meg kell vizsgálnunk a kárpátaljai magyar érdekérvényesítés jelenlegi lehetőségeit, ezzel kapcsolatban távlati cselekvési tervet szükséges kidolgozni, majd megfelelő társadalmi konzultációra bocsátani azt. Sajnos, erre a javaslatunkra még egyetlen érintettől sem kaptunk konkrét választ, pedig már eljutottunk arra a pontra, hogy már nemcsak a szavak, hanem a tettek szintjén is ki kell állnunk a kárpátaljai magyarság jövőjéért.
– A lakosság egy része radikálisabb fellépést sürget…
– A szabad véleménynyilvánítás korában élünk. Magam is olvasom a közösségi médiában ezeket a véleményeket, ugyanakkor közülük mindenki csak önmagáért felelős. Ha belegondolunk, hogy magyar közösségünk Kárpátalján is alig éri el az összlakosság 12 százalékát – az országos részarányunkról nem is szólva –, akkor a mi véleményünk elvész ebben a tengerben. Az elmúlt években sajnálattal kellett tapasztalnunk, hogy példátlanul negatív irányba mozdult el a nemzeti kisebbségek és általában a másként gondolkodók társadalmi megítélése. Ez szerencsére csupán a „verbális tettlegesség” szintjén fogalmazódott meg, azonban az események – magyarellenes tüntetések, nacionalista menetek szervezése – azt mutatják, egyetlen szikra is elég lehet, hogy az indulatok elszabaduljanak. Képzeljük el, milyen következményei lehettek volna, ha Beregszász központjában a Szvoboda és a Karpatszka Szics radikális hívei az általuk szervezett felvonulás során össze­csapnak a helyiekkel. Mindenképpen provokáció készült, erre utal, hogy több helyen is leszedték az önkormányzati épületekről a hivatalosan kihelyezett magyar nemzeti lobogót. Májusban az ormótlan, helyesírási hibáktól hemzsegő feliratú táblákkal előbb még csak a magyar szervezeteket „kóstolgatták”, most pedig már maguk az állampolgárok következtek.
Egy jól megkoreografált játék résztvevői vagyunk valamennyien, s aki „rosszul lép”, az kiesik. Éppen ezért a kisebbségi jogvédelem európai szintű kezelésére csak abban az esetben számíthatunk, ha annak folyamatai során megszólítjuk és támaszkodunk minden ukrajnai nemzeti kisebbség – elsősorban a román és bolgár – szolidaritására, illetve cselekvő támogatására. Ebben a környezetben meg kell előznünk azt is, hogy megosszanak bennünket.
– Kisebbségi harcaink közepette nem feledkezhetünk meg a kárpátaljai magyarság megmaradását szolgáló gazdasági felzárkóztatásról sem…
– Az itteni magyarság megélhetési lehetőségeinek javítása nemcsak gazdasági, hanem politikai kérdés is, mi több, a gazdaság a társadalom egyetlen összekötő ereje, amely nemzetiségtől független. 2016-ban országos szövetségünk kidolgozta a Kárpátalja magyarlakta térségeinek gazdaságfejlesztési koncepciója című dokumentumot, amelyet megküldött az érintett döntéshozóknak, s javasolta, hogy kapcsolják be az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Tervbe. A külgazdasági és külügyminisztérium által megvalósított pályázati programok nagy lendületet adtak a háztáji mezőgazdaság és a kisvállalkozói szféra fejlődésének, azonban továbbra sincs jelentős előrelépés a feldolgozóipar, a tárolókapacitások, illetve az értékesítőhelyek bővítése terén. A szövetkezeti formákba tömörülő árutermelőknek továbbra is jelentős problémát okoz a megtermelt áruk megfelelő értékesítése.
Ugyancsak nagy gondot jelent Ukrajnában a földtulajdoni kérdések rendezetlensége is. Történtek előrelépések, azonban a magyar gazdák földjeinek nagy része nem rendelkezik kataszteri számmal. Bár az országban meghosszabbították a földeladások moratóriumát, a földbérletekkel, zsebszerződésekkel rendelkező nagyvállalatok – ilyenek szép számban működnek a magyarlakta területeken is – alig várják, hogy élhessenek elővásárlási jogaikkal. A háztáji gazdaságok egyik legnagyobb problémája, hogy mivel nincs elegendő forrásuk a talaj termőképességének megújítására, többségében a saját, egyre apadó állatállomány ellátását biztosító monokultúrák termesztése folyik. (...)
Dunda György/Kárpáti Igaz Szó