Nincs, amiért könnyeket ejtenünk sem a leköszönő miniszterelnökért, sem kormányáért. Mihai Tudose öt napig tartó botrány után csak tegnap vette a fáradtságot, hogy tisztázza, a zászlóbotrányban nem a székelyek (vagy vezetőik) felakasztására gondolt, hanem a román államot képviselő felelősökére. Természetesen azt is leszögezte, az autonómiáról szó sem lehet. Az akasztással vagy fellógatással való fenyegetőzés azonban akkor is súlyos, ha nem egy nemzeti közösséget, hanem néhány rendőrt, csendőrt, prefektust érint, s bár itthon eddig még senki nem kérte tőle számon keresetlen szavait – az eltávolítását sürgetők érvei között sem szerepelt a balul elsült kijelentés –, sikerült nemcsak az erdélyi magyarság közhangulatát földbe döngölnie, de Magyarországgal is kiélezte az amúgy sem barátságos viszonyt. Ha egyébért nem, már ezért is megérdemelte a leváltást.
Kormányáról sem lehet sok jót elmondani, féléves teljesítményük a gyengénél is halványabb, eredményük kevés, de kárt okoztak bőven az összekutyult adórendszerrel, nagy reformtörekvéseikkel sikerült akkora káoszt teremteniük, melyből nehéz lesz kilábalni. Prés alá kerültek, többszörös sarc következményeit nyögik a magánvállalkozások, az önkormányzatok költségvetését úgy megnyirbálták, hogy polgármester legyen a talpán, aki tudja, miből gazdálkodhat idén, zűrzavar és fejetlenség uralkodik az egészségügyben, a tanügyminiszter pedig megállíthatatlanul ülteti életbe agyament ötleteit, még jobban összekuszálva az amúgy is ezer sebből vérző oktatási rendszert. Csakhogy a kormánycsere az okozott bajok jelentős részére nem orvosság, hisz minden rossz forrása Dragnea kormányprogramja, melyhez továbbra is ragaszkodik, no meg az előző átalakítás után éppen a legmegkérdőjelezhetőbb miniszterek maradtak helyükön.
Ha nem lenne ennyire siralmas, viccbe illőnek nevezhetnénk mindazt, amit az SZDP kormányzás címén elművel. A szép szavak, szlogenek mögött ugyanis igen önző érdekek húzódnak, bőrét igyekszik menteni Dragnea s az őt támogatók többsége, egyetlen valós céljuk van, bármi áron áterőltetni az igazságügyi törvények számukra kedvező és sokaknak létfontosságú, szabadságot szavatoló módosításait. Márpedig ez nem megy félremuzsikáló, más dolgokat prioritásként felsorakoztató miniszterelnökkel. Liviu Dragnea, ha már kormányfő nem lehet, kísérletezik, újabb és újabb kollégáját teszi próbára, míg pártja hagyja, míg tart még a hatalma. A számlát pedig mi fizetjük, s szavunk sem lehet, hisz hallhattuk, csakis értünk történik mindez.