Engedelmes Ibolya

2018. január 18., csütörtök, Belföld

A román lapok kommentátorainak többsége szerint Viorica Dăncila EP-képviselőt, az SZDP nőszervezetének vezetőjét a pártelnökkel szembeni feltétlen engedelmesség alapján választották ki arra, hogy kormányfőjelöltjük legyen.

A jobboldali Hotnews.ro hírportálon Dan Tapalagă Jó hír: az első női miniszterelnök című írásában azt fejtegeti, hogy a címen kívül semmi sem szól Dăncilă mellett. A szerző szerint Liviu Dragnea SZDP-elnök minden nőt megsértett, és a nemi egyenlőség nemes eszméjét is „bemocskolta” azáltal, hogy a hozzáértés és valós érdemek helyett kizárólag a szolgalelkűség és engedelmesség alapján javasolt egy nőt az egyik legmagasabb tisztségre. „Nem, nem egy európai figura jön Brüsszelből a kormány élére, hanem olyan, aki bizonyított már az igazságszolgáltatás ellen folytatott háborúban” – írta Tapalagă, arra utalva, hogy a tavaly februári korrupcióellenes óriástüntetések idején Dăncilă az Európai Parlament szószékéről bírálta a tüntetőket, mondván, hogy a büntetőjogot az alkotmánysértő előírások kiigazítása miatt módosította az SZDP-kormány.
A liberális kötődésű Adevărulban Ştefan Vlaston úgy vélekedik: Dăncilă csak egy „áldozati bárány”, akit az SZDP azért lök a jobboldali elnök elé, hogy az „megmutathassa izmait”, amint tette azt 2016 decemberében a választások után, amikor visszautasította az SZDP első kormányfőjelöltjének, Sevil Shhaidehnek a kinevezését. A szerző szerint az a Mihai Fifor eddigi védelmi miniszter lesz a következő kormányfő, akit Iohannis ügyvivő miniszterelnöknek nevezett ki. Vlaston szerint az is elképzelhető, hogy az SZDP csapdát állított az elnöknek, és a közigazgatási tapasztalat nélküli Dăncilă kinevezésére tett javaslattal éppen az elutasítást akarja kiprovokálni, hogy ürügyet keressen az államfő felfüggesztésére. Az Adevărul publicistája úgy értékeli, Iohannis akkor tenné igazán nevetségessé az SZDP-t, ha megbízná kormányalakítással Dăncilăt, de sajnos, ez a gazdaság és az ország külföldi megítélése szempontjából is drámai következményekkel járna.
A szociálliberális kormánykoalícióhoz közel álló Jurnalul Naţional is azzal a címmel számolt be Dăncilă jelöléséről, hogy Teleorman megye „szerzi meg” a kormányfői posztot, ezzel is azt hangsúlyozva, hogy a szintén teleormani pártelnök emberéről van szó. Adrian Ilie még egy szóviccet is megengedett magának erről a témáról: a Dăncilă – docila (engedelmes) szópár hasonló hangzását kihasználva Engedelmes Vioricának (magyar megfelelője az Ibolya keresztnév – szerk. megj.) nevezte az egyik alcímben az SZDP kormányfőjelöltjét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 763
szavazógép
2018-01-18: Belföld - :

Az RMDSZ-nek nincsenek előítéletei

Az RMDSZ-nek nincsenek előítéletei a szociálliberális koalíció által kormányfőnek javasolt Viorica Dăncilă EP-képviselővel szemben, mivel nem ismeri terveit, ezért egyelőre sem ellenezni, sem támogatni nem tudja kinevezését – mondta tegnap Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, miután Klaus Iohannis államfő fogadta a szövetség küldöttségét.
2018-01-18: Belföld - :

Győzött Dragnea

Mihai Fifor ideiglenes miniszterelnök első intézkedései egyikeként tegnap felmentette tisztségéből a távozó kormányfő által megvédett rendőrfőnököt, a rendőrség élére Bogdan Despescu helyére Cătălin Ioniţát, a rendőrség korrupcióellenes részlegének vezetőjét nevezte ki hat hónapra ideiglenes parancsnoknak.