Élesen bírálta tegnap a romániai igazságszolgáltatás szereplőit Traian Băsescu. Az új bírák és ügyészek beiktatási ceremóniáján, a Cotroceni-palotában elhangzott beszédében az államfő leszögezte: rengeteg vádiratot helytelenül állítanak össze az ügyészek, a bírák pedig késleltetik az ítélethirdetést. ,,Sok ügyésznek helytelen kapcsolata van az alvilági vezetőkkel, mások James Bondnak képzelik magukat, és információkat szivárogtatnak ki a sajtónak" — szögezte le. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy nem az igazságszolgáltatásban dolgozóknak járó kiváltságok — bérezési, nyugdíjazási előnyök — miatt választották ezt a szakmát, hanem tisztességesen akarnak dolgozni, majd rámutatott: az elmúlt években több mint háromezer, 30 és 40 év közötti ügyész és bíró vonult nyugdíjba.
Támogatás műemlékvédelemre
A fejlesztési minisztérium finanszírozza azon helyszínek területrendezési és urbanisztikai dokumentációjának kidolgozását vagy aktualizálását, ahol a világörökség részét képező műemlékek találhatók — döntötte el tegnapi ülésén a kormány. A megyei tanácsoknak minden év szeptember 31-ig kell elküldeniük a szaktárcának azon, elsőbbséget élvező helyszínek listáját, amelyek területrendezési és urbanisztikai fejlesztése a következő évben megvalósul. A beérkezett javaslatok alapján a minisztérium kidolgozza a világörökség részét képező műemlékek helyszíneire vonatkozó urbanisztikai és területrendezési dokumentumokat. Ezeknek tartalmazniuk kell azon jellegzetes szabályozásokat, amelyek hozzájárulnak a világörökség részét képező műemlékek védelméhez, ugyanakkor a terveket úgy kell kidolgozni, hogy megkönnyítsék az egész térség integrált fejlődését. Románia világörökségi helyszínei a következők: az erdélyi szász falvak erődtemplomaikkal, a hurezi kolostor, a külső falfestésű moldvai templomok, a máramarosi fatemplomok, a dák várak a Szászsebesi-havasokban, Segesvár központja, valamint a Duna-delta.
Alkotmányellenes a médiatörvény
Alkotmányellenes az audiovizuális médiatörvény legutóbbi módosítása, miszerint a televízióknak és a rádióknak egyenlő arányban kell sugározniuk pozitív és negatív híreket — döntötte el tegnap a taláros testület. A jogszabályt Gheorghe Funar, a szélsőségesen nacionalista Nagyrománia Párt szenátora és Ioan Ghişe liberális képviselő javasolta. A kezdeményezők azzal a céllal dolgozták ki a jogszabályt, hogy javítsanak a lakosság közérzetén. A szenátus június 26-án fogadta el egyhangúlag a jogszabály módosított változatát, amelyet a Demokrata-Liberális Párt törvényhozói megtámadtak az alkotmánybíróságon. A taláros testület döntése miatt a jogszabály visszakerül a parlament asztalára. Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke üdvözölte az alkotmánybíróság döntését. Szerinte a tervezet legnagyobb problémája az, hogy eldönthetetlen, mi a jó és mi a rossz hír, mert a különböző érdekeltségű feleknek ugyanaz a hír lehet jó vagy rossz. A MÚRE elnöke szerint a törvényalkotók ezzel azt akarták elérni, hogy róluk kedvező hírek jelenjenek meg a médiában, illetve abban az esetben, ha negatív fényben tüntetik fel tevékenységüket, lehetőségük legyen helyesbítést kérni e törvény alapján. A médiatörvény módosított változatának visszavonását követelte kedden Romániától Haraszti Miklós, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet sajtószabadság-felelőse. Traian Băsescu államfőhöz írt levelében Haraszti a sajtószabadság súlyos politikai csorbításának nevezte a törvényt.
Nyilatkozat az európai magyarságpolitikáról
A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomkutató Központja épületében tartott megbeszélésen az európai magyarságpolitikáról szóló nyilatkozatot fogadtak el a Kárpát-medencei magyarság szervezeteinek vezetői, miután az elmúlt év során Glatz Ferenc, az MTA Stratégiai Tanulmányok vezetője Csáky Pállal, a Magyar Koalíció Pártja elnökével, Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével és Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével folytatott konzultációkat. Egyetértés született többek között a nemzetpolitikai alapokról, az EU pártszerkezetéhez való igazodásról, a regionális szakpolitikák és cselekvési program kidolgozásáról.